Tiszapüspökiben táborozók figyelem!
Kedves Táborozók!
A Tiszapüspöki tábor területéről a Tisza vize visszahúzódott, a tábort (mindkét turnust) az eredeti táborhelyen szervezzük.
Mindenkinek kellemes táborozást, szép nyarat kívánok!
Libárdi Péter, igazgatóhelyettes
Meghívó projektmegnyitó ünnepségre
Szeretettel várjuk az érdeklődő diákjainkat és szüleiket "A SZIGETTŐL A HÁLÓZATIG" című tömeges tehetséggondozás témájával foglalkozó projektünk bemutatása alkalmából rendezett nyitóünnepségünkre, melyre 2010. június 25-én 12.30 órai kezdettel kerül sor a gimnázium dísztermében. A meghívó csatoltan alább olvasható.
Lázár Tibor, igazgató
Köszönet az árvízkárosultak megsegítéséért
Gimnáziumunkban a diákok és a tanárok körében a múlt héten gyűjtést rendeztünk a Miskolc melletti Ócsanálos nevű 300 lelket (többségében idős embert) számláló kisközség lakóinak számára. A gyűjtés eredményeképpen 450.000.- Ft összegben gyűlt adományunkat 2010. június 15-én eljuttattuk a község polgármesterének.
Ezúton köszönjük az adakozó szülőknek, tanároknak és diákoknak a támogatást.
Lázár Tibor, igazgató
Nyári tudnivalók
Ügyeleti napok:
2010. július 7. , Libárdi Péter, igazghatóhelyettes
2010. július 21. , Porpáczyné Kerekes Gabriella, gazdasági vezető
2010. augusztus 4. , Györgyné Maklári Zsuzsa, igazgatóhelyettes
2010. augusztus 18. , Lázár Tibor, igazgató
Ügyeletet a fenti (szerdai) napokon 9.00-13.00 között tartunk.
Osztályozó vizsgák:
2010. augusztus 26-27. - Az első napon 8.00-kor minden vizsgára jelentkezett tanulónak meg kell jelenni. Ekkor ismertetjük a vizsgák időbeli beosztását, s ezen a napon tartjuk minden vizsgázó számára az írásbeli vizsgarészt.
Ebédbefizetés szeptember hónapra:
2010. augusztus 23-24. a gazdasági irodában (I. emelet), 8.30-tól 14.30-ig, pótbefizetés 2010. augusztus 27., 8.30-tól 14.30-ig
Első tanítási nap: 2010. szeptember 1., szerda, 8.30, gyülekező 8.00-kor az udvaron, megjelenés istvános pólóban és sötét aljban (szoknya, nadrág). Ezen a napon osztályfőnöki órák lesznek, a tanulók átveszik a tankönyveiket. A tankönyvek árát a következő napon, szeptember 2-án kell hozni borítékban kiszámolva a pontos összeget.
Beiratkozás:
2010. június 23., szerda, 9.00-től 12.00-ig a kijelölt földszinti termekben. Az osztályokat a leendő osztályfőnökök írják be. A beiratkozáshoz szükséges:
- általános iskolai bizonyítvány
- tanulói oktatási azonosító kártya, a régi diákigazolvány száma, 1 db igazolványkép
- működési költségekhez szükséges alapítványi támogatás díja
- istvános logóval ellátott póló megvásárlásához 1.300.- Ft
- a gólyatábor részvételi díja (összege a szülői tájékoztatón kiadott lapon)
Gólyatábor:
A bejövő osztályok számára 2010. augusztus 17-19. között gólyatábort szervezünk Soltvadkerten. A táborban a négy induló osztályt az osztályfőnökeik kísérik, jelen lesz még Boros Gábor testnevelő, a tábort vezeti Libárdi Péter igazgatóhelyettes. Indulás: 2010. aug. 17-én, 8.04-kor vonattal a Kőbánya-Kispest állomásról (gyülekező: 7.30-7.45 között). Érkezés: 2010. aug. 19-én, 18.04-re a Keleti pályaudvarra (indulás Soltvadkertről 15.46-kor)
Lázár Tibor, igazgató
Tiszapüspöki 2010.
1. turnus: 2010. július 21-28. (szerdától szerdáig) - táborvezető: Boros Gábor tanár úr
2. turnus: 2010. július 28-augusztus 4. (szerdától szerdáig) - táborvezető: Hermesz Zoltán tanár út
Mindkét turnus a Nyugati pályaudvarról indul 8.28-kor (gyülekező a központi óra alatt 7.45-8.00 között), és oda is érkezik vissza 15.32-kor.
Libárdi Péter, igazgatóhelyettes
