Csak miután
3 emeleten keresztül lecipeltük a gigászi, kézzel festett díszletet, derült ki,
hogy ez a monstrum nem fog beférni a buszba, mellyel utunkat szándékozunk
megtenni. Sok kreatív ötlet vetődött fel a díszlet szállításához kapcsolódóan,
kedvenceim: „majd húzzuk utánfutóval”, „majd másfél órán keresztül tartjuk a
fejünk felett a buszban”, valamint „majd Pányik Tomi hozza a hátán, és fut
utánunk”. Ámde mindezeket az ötleteket elvetve úgy döntöttünk, hogy a díszlet
ezen része végül marad Pesten. Mindezen ötletezés alatt a csoportunk egy része
nagy örömmel szedték/verték elemi darabjaira a csodás díszlet egy másik részét,
nyilván még akkor nem jöttek rá, hogy ezt majd ott össze is kéne rakni. Miután
minden művésznő és művész úr megérkezett, és a darab minden begyömöszölhető
részét begyömöszöltünk a buszba, ideje volt elindulni úti célunk, Révkomárom
felé.

Az út igen eseménytelenül telt, volt, aki már aludt, volt, aki még fel sem
ébredt, sőt volt, aki éppen reggeliét fogyasztotta. Az énekesek bemelegítették
hangszálaikat, a háttérmunkások pedig a székemelgető valamint a
projektorcsavarozó izmaikra gyúrtak. Még mindenkinek az arcán ott derengett a
hamis remény, hogy most az egyszer a darab komplikációk nélkül fog lemenni. Nem
fog egy kósza eldobott láda eltalálni egy csatlakozót, és az nem fogja kicsapni
az áramot, nem sül bele senki sem a szövegébe, és talán most az egyszer látszani
is fog a vetített háttár, ezek mind hiú reményeink voltak csupán. Az út hamar
eltelt, míg mi gyönyörködtünk a szép őszi reggeli tájban és hallgattuk az utolsó
rendezői tanácsokat, valamint vezetőnk, Libárdi tanár úr hasznos szavait a darab
előadásának kapcsán.

Révkomárom, hol a testvériskolánk található, egy gyönyörű város a Duna
mentén, ahol Jókai született, Klapka védte a várat és Lehár Ferenc komponálta
máig híres melódiáit. A díszletek felpakolása közben időnk volt szemügyre venni
a szép iskolát, mely pár perc után már szinte otthonosnak tűnt. Az iskola
igazgatója köszöntött minket, majd elkezdődtek a darab előkészületei.

A színészeknek szerintem könnyű munkája van, egyszer megtanulják a szöveget,
begyakorolják a mozgást és a dalokat, majd onnantól kezdve akármilyen színpadon
képesek előadni. A technikai részen ügyködőknek sajnos nem adatik meg ilyen
könnyű munka, tekintve, hogy minden színpad, minden hely tele van a saját
kihívásaival és ezer kis részlettel melyet ebben az esetben alig két óránk volt
kitapasztalni az előadás előtt. Lehr-Balló Máté tanár úr életét kockáztatta a
darab sikeréért, mikor egy három méter magas létrán, egy lábon egyensúlyozva
próbálta felszerelni a vetítőgépet és lámpáinkat a díszterem tetejére. Mindez
idő alatt folytak a hangtechnikai előkészületek, és kábelek öntötték el a
nézőteret. A hozott díszletet lassan sikerült összeállítani.

Eljött az idő az előadás elkezdésére, így a vászon felrakásához fűzött
reményeimet ideje volt feladni. A függöny felgördült, és elhangzottak a már
számunkra jól ismert kezdőmondatok. Az előadás, mint mindig fenomenálisan
sikerült, hála remek színészeink játékának mint például: Pányik Tamás, Koós
Boglárka, Nagy Soma, Török Luca, Gomár Ernő, Szelei Dominika, Macher Borbála,
Kliszki Enikő, valamint Szecsődi „a rögtönzés mestere” Tamás és Lehr-Balló Máté
tanár urak, meg még sokan mások. A zenei is hibátlan volt Gulyás Gergő
vezénylésével, a technikai rendszer is működött. Ez volt az eddigi legjobb
előadásunk, és mindenkit nagyon sajnálok, aki nem láthatta e kiemelkedő darabot.
A hangulat nagyon jó volt, és nézőközönségünk fölöttébb díjazta a dalokat és a
tényt, hogy mindenki énekelt és táncolt, még az is, akinek nem kellet volna,
például a technikus. A makulátlan előadást tapsvihar jutalmazta és vad ujjongás.

Mindezek után lementünk az iskolaudvarra egy gyors fotózásra, majd interjút
is készítettek velünk. Ebédre az iskolai menzán vendégeskedtünk, ahol finom
fánkkal és bablevessel láttak el miket. A díszletet összepakoltuk, azért a rend
kedvéért pár dolgot ott is felejtettünk. Mire észbe kaphattunk volna, már ültünk
is a buszon hazafelé, fáradtan, ámde még lelkesen. Átélve az első
vendégszereplés örömeit és nehézségeit, nagyon jó élményként raktároztuk el a
testvériskolában eltöltött napot. Érdekes volt azon a színpadon játszani, ahol
egykoron gimnazista diákként Kaszás Attila is elindult a színészi pályán.
Köszönet a meghívásért a komáromi gimnáziumnak.