Nassfeld 2019

Nassfeldi sítábor

Már nagyon vártam, hiszen ez volt életem első sítábora. Mikor elérkezett a nagy nap, nagyon izgultam, hogy milyen lesz, hogy fog telni ez a hat nap. Az út hosszú volt, de a jó társaság miatt hamar eltelt, sokat beszélgettünk, zenét hallgattunk, játszottunk. Mikor megérkeztünk a szállásra, mindenki megkapta a saját szobáját, ezek mind nagyon otthonosak, szépek voltak. Az első két nap remek időnk volt, a nap is kisütött párszor. Csütörtöktől elkezdett hűlni az idő rosszabbodott az időjárás, péntekre nagyon nagy hóesést mondtak és be is igazolódott… Még a pályákon is sok helyen szűz hó volt. A síelést viszont nem befolyásolta nagyon, hiszen így is tudtunk csúszni rendesen. Ám a szombati síelés elmaradt, mivel a hegyen ahova mentünk volna, nagyon esett az eső. A hazafelé út kicsit másként telt, mint az odafele vezető, mivel ezen már mindenki fáradt volt, a legtöbben elaludtunk vagy éppen csendesen beszélgettünk. Számomra ez egy élményekkel teli tábor volt hiszen esténként sem unatkoztunk, programokat szerveztek nekünk az étkezőben, quizeket vagy előadásokat tartottak illetve vicces feladatokat kaptunk, amiket osztályonként előadtunk, mint például egy adott zeneszámra a hozzá tartozó koreográfiát előadni, amit aztán pontoztak. A tábor vidáman telt el. Köszönjük Boros Gábor tanárúrnak a remek szervezést!

Bárányos Petra 9.D