Kémia kiállítás

2019, a Periódusos rendszer nemzetközi éve

150 éve alkották meg az első periódusos rendszert, Dimitrij Mengyelejev Oroszországban, Lothar Meyer pedig Poroszországban – ezen évfordulón tisztelgünk azon tudósok emléke előtt a Szent István Gimnázium folyosóin látható kiállításunkkal, akik aktívan hozzájárultak a periódusos rendszer fejlődéséhez.

Az atomok atomtömegre épülő rendszerezésére, felsorolására már korábban is voltak próbálkozások, de a fent említett két tudós nevéhez fűződik az első olyan táblázatszerű elrendezés, amely nem csak alapja volt a ma is használatos „legális puskának” minden kémiadolgozathoz, de amely figyelembe vette az elemek kémiai tulajdonságait is. A táblázatos elrendezés alapján a még akkor fel nem fedezett elemeket is meg lehetett jósolni.

Az évek során sokféle periódusos rendszer született, tükrözve megalkotóik gondolatait, nézeteit az elemek rendszeréről. Egyenlőre egyszerűsége és átláthatóság miatt úgy tűnik, a táblázatos elrendezés marad a legnépszerűbb. Viszont érdemes, érdekes kitekinteni, és átgondolni, mit is tanulhatunk az egyes érdekes elrendeződésekből.

Egyik első emeleti tárlónkban a térbeli periódusos rendszerek mellet a több körös, hurkos, és egyéb izgalmas elrendezés is látható. Illetve rövid életrajzi megemlékezés azon három magyar tudós előtt, akik hozzájárultak egy-egy elem felfedezéséhez. A másik tárlóban a periódusos rendszerhez kapcsolódó feladatok láthatók, és több cikk, amely idén az évforduló kapcsán jelent meg.

Második emeleti folyosónkon az igazi hosszú periódusos rendszer látható.

A kiállítás felállításához aktívan hozzájárultak az Irinyi szakkör diákjai (különösen Hermesz Fruzsina, Narozsdnyi István, Rácz Gergő, Szentirmai Áron), Árokszállási Tamás, Molnár-Sós Tas és Nagy Kornél.

 

Borbás Réka és Magyar László