Kéthetes külföldi nyelvtanulás információk és jelentkezés

Tisztelt Szülők!

 

(A jelentkezési lapokra mutató link a bejegyzés végén található)

 

A 2020. nyarára tervezett, államilag támogatott nyelvi táborokkal kapcsolatban az előzetes igényfelmérés és a Tempus Közalapítvány hivatalos tájékoztatóját követően kialakítottuk iskolai kínálatunkat. Igyekszünk minél több diákunknak megszervezni és megpályázni a választott nyelven való kéthetes külföldi nyelvi kurzust, és megfelelő kíséretet, felügyeletet biztosítani a kiutazás során.

Ezzel együtt biztos, hogy (elsősorban az angol nyelv esetében) nem fogunk tudni minden jelentkezőt csoportosan elvinni, ezért arra kérjük a 11. évfolyam diákjait és szüleit, hogy inkább az egyéni pályázat lehetőségét válasszák. Az egyéni pályázat során is lesz lehetőség arra, hogy több diák összehangolja a benyújtandó pályázatát, így lényegében egyedi szervezéssel, de mégis többen utazhatnak egy helyre. Az egyéni pályázatokról bővebb tájékoztatást találnak a Tempus honlapján: https://tka.hu/nyelvtanulas . Amennyiben segítségre van szükségük az egyéni pályázathoz, jelezzék igényüket, szívesen segítünk.

 

A 9. évfolyam tanulói és azok számára, akik a 11. évfolyamból szívesebben utaznának tanári felügyelettel, az alábbi nyelvi táborokat kínáljuk:

 

Francia tábor (Franciaország)

07.12. – 07.25. szervező: Vimlátiné Kálmán Judit

Német tábor (Németország)

07.12. – 07.25. szervező: Kelemen Gabriella

Angol táborok (Egyesült Királyság, Írország vagy Málta)

06.28. – 07.11. szervező: Babus Zoltán

07.05. – 07.18. szervező: Jánossy Emese

07.12. – 07.25. szervező: Dr. Borbás Réka

07.19. – 08.01. szervező: Hős Csilla

08.09. – 08.22. szervező: Barcsa Orsolya

08.09. – 08.22. szervező: Bóra Eszter

 

A diák csak olyan nyelvet választhat, amit az iskolában órarendi órákon tanul. Amennyiben már osztályozó vizsgát, esetleg előrehozott érettségit tett, szintén jogosult a részvételre. Felhívjuk a figyelmet, hogy C1 szint felett kevés iskola kínál kurzust, ezért érdemesebb a második idegen nyelvi tudást fejleszteni.

 

Az időpontok körülbelüliek: vasárnapi érkezéssel és szombati hazautazással terveztünk, de ez változhat a konkrét nyelviskolai kurzusoktól függően. A kurzusok helyszíne (ország, város, nyelviskola) csak akkor derül ki, amikor megnyílik a Tempus kurzuskereső felülete, és felvehetjük a kapcsolatot a Tempus által validált kurzusokat ajánló nyelviskolákkal.

 

Más tervezett nyári programok, amiket érdemes figyelembe venni a turnus kiválasztásakor:

Ausztriai német tábor időpontja: 06.28. – 07.04.

Spanyol út tervezett időpontja: 07.24. – 08.03.

Tiszapé tervezett időpontjai: 1. turnus 07.27. – 08.03., 2. turnus 08.03. – 08.10.

 

Kérjük a Kedves Szülőket és diákokat, hogy a mellékelt jelentkezési lapon a tanulók jelöljék meg, melyik nyelvi táborban szeretnének részt venni. A nyelvi szinttel kapcsolatban mindenféleképp kérdezzék meg nyelvtanárukat! Kérjük, hogy amennyiben több időpont is megfelelő, akkor többet is jelöljenek meg, mert elképzelhető, hogy variálnunk kell majd a létszámok és a korosztályok miatt, továbbá jelöljék meg a kiválasztott csoportok preferenciasorrendjét is.

 

A csoportok létszámát erősen befolyásolhatja a rendelkezésre álló kísérő tanárok létszáma. Amennyiben egy csoportba túljelentkezés történik, a csoportvezető tanár javaslatára az igazgató döntése alapján alakul ki a végső csoportlista (tehát nem a jelentkezés sorrendjében döntünk a csoportba kerülésről). Így aki több időpontot is megjelöl, annak nagyobb esélye lesz valamelyik csoporttal utazni.

 

A csoportok kialakítására és a pontos létszámra szükségünk van már ahhoz, hogy a kiválasztandó nyelviskoláktól befogadó nyilatkozatot kérhessünk. A február 28-i határidővel feltöltendő pályázat feltétele, hogy a csoportok pontos névsora, a nyelviskolák befogadó nyilatkozatai és a szülők hozzájárulói és kötelezettségvállalói nyilatkozatai rendelkezésünkre álljanak. Amennyiben formailag rendben találják az iskola pályázatát, az elbírálás automatikusan pozitív, és a diákok minden költségét fedezi az állam: a kiutazást, programköltséget, ellátást és szállást.

 

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy amikor a gyermek neve bekerül a támogatott pályázatba, a Tempus átutalja a programköltséget az adott nyelviskolának, és ha bármilyen orvosilag nem igazolható oknál fogva a diák mégsem vesz részt a táborban, a lemondási díj költsége a szülőt terheli.

 

A mindkét szülő által aláírt jelentkezési lapot december 13-ig szíveskedjenek gyermekükkel beküldeni és elektronikusan elküldeni. A jelentkezések a titkári és az igazgatóhelyettesi irodában adhatók le.

A jelentkezés akkor érvényes, ha a kitöltött, papír alapú jelentkezési lap bekerül az iskolába ÉS az online jelentkezési lapot is kitöltötték. Az egyes nyomtatványok, elektronikus felületek az alábbi linkekre kattintva érhetők el:

 

Kéthetes külföldi nyelvtanulás jelentkezési lap 2020 (docx formátumban)

Kéthetes külföldi nyelvtanulás jelentkezési lap 2020 (pdf formátumban)

 

Online jelentkezési lap

 

Üdvözlettel,

Hős Csilla, angol nyelvi munkaközösség-vezető

Magyar Zsolt, intézményvezető helyettes