Versenyfelhívás

Az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny fővárosi döntője a

középfokú iskolák tanulói számára

 

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata a Kazinczy-díj Alapítvány Kuratóriuma, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése és az Anyanyelvápolók Szövetsége támogatásával anyanyelvi versenyt hirdet középiskolák 9–12., illetve 13. évfolyamos, még nem érettségizett tanulói részére.
A verseny célja: anyanyelvünk ápolása, az iránta való szeretet kibontakoztatása, a nyelvhasználat fejlesztése, a kialakult készségek mérése és minősítése. Feladata az általános és közéleti beszédkultúra fejlődésének segítése. Meghirdetőit az a szándék vezeti, hogy a zempléni Kossuth- és Kazinczy-hagyományok szellemében szolgáljuk az anyanyelvi nevelés ügyét.
Fordulók
1. forduló
Az iskolai fordulót a helyi szokásoknak megfelelően az iskolában tanító pedagógusok bonyolítják le 2020. szeptember közepéig. A versenyfeladatokat a szaktanárok állítják össze.
2. forduló
A megyei forduló írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli és szóbeli forduló feladatait a Kazinczy-díj Alapítvány határozza meg. A döntőt két kategóriában bonyolítjuk le: a) gimnáziumi tanulók; b) szakgimnáziumi és szakközépiskolai tanulók számára.
A fővárosi forduló időpontja: 2020. szeptember 17. (csütörtök)
A fővárosi forduló helyszíne: Szent István Gimnázium (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor
15.)
A nevezés határideje: 2020. szeptember 14. (hétfő), 12:00 óra
A nevezés módja: elektronikus levélben az edesanya@szigbp.hu címen
3. forduló
Az országos döntő időpontja 2020. október 16-18.
A nevezés határideje: 2020. szeptember 21.
Az országos versenyen részt vevők névsorát a területi fordulók szervezői továbbítják az országos döntőt rendező SZSZC Kossuth Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola címére (3980 Sátoraljaújhely, Deák utca 10., telefon: 47/321-322).

Fontos tudnivalók
Az országos döntőt két kategóriában bonyolítjuk le: a) gimnáziumi tanulók; b) szakképzőiskolák (szakgimnázium,  szakközépiskola) tanulói számára.
A döntőre minden megye kategóriánként (gimnáziumi tanulók, valamint szakképző iskolák tanulói) 2–2 tanulót, a megyéken kívül Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged városok 2–2, és Budapest főváros 12–12 tanulóját küldheti el.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a b) kategóriában jelzett keretszámmal akkor is lehet élni, ha a szakközépiskolai tanulók teljesítményének függvényében a megyei döntőn úgy határoznak, hogy ebből a mezőnyből nem delegálnak versenyzőt, ebben az esetben a keretszámot a szakgimnázium javára vehetik igénybe.
A döntőn a határon túli magyar középiskolás diákok is részt vesznek, képviselőik a regionális döntőkön nyerik el az indulás jogát.
Az országos verseny színhelye: Sátoraljaújhely
A verseny programja
• Október 16-án (pénteken) 09.00 órakor írásbeli verseny (nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási, stilisztikai feladatok); ennek keretében – az előző évihez hasonlóan – a Beszélni nehéz! rádióműsor jelölési rendszere segítségével egy rövid, egy-két mondatos szövegrész „hangosításának” jelölése. 33% az írásbeli súlya, 67 % a szóbeli teljesítményé.
• Október 17-én (szombaton) valamennyi versenyző nyilvános szóbeli versenyen vesz részt. A feladat: egy 3 perces beszédmű előkészítése megszabott idő alatt, majd ennek előadása vázlat alapján a bírálóbizottság által kijelölt témák egyikéből.
• Október 18-án (vasárnap) reggel Kazinczy Ferenc sírjának megkoszorúzása, ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás.
A rendező szervek lehetővé teszik a versenyzők és a kísérő tanárok részére, hogy már október 15-én (csütörtökön) délután megérkezzenek. A versenyzők útiköltségét és a kísérő tanárok összes költségét a kiküldő iskolák fizetik, a versenyzők elhelyezését, ellátását, a rendezvény egyéb költségeit a rendező szervek fedezik.
A középfokú oktatási intézmények 26 legjobb versenyzője – a bírálóbizottság döntése alapján – húsz-húszezer forint pénzjutalomban részesül, s megkapja a Sátoraljaújhely város által alapított „Széphalom” emlékplakettet. A rendező város plakettjét csak egyszer lehet elnyerni!
A bírálóbizottság tagjait – a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratóriumának javaslata alapján – Sátoraljaújhely Város Polgármesteri Hivatala kéri fel.
Hisszük: versenyünk elősegíti azt, hogy ifjúságunk körében „a nyelv legyen hív, kész és tetsző magyarázója mindannak, amit a lélek gondol és érez”.

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
SZSZC Kossuth Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola
Kazinczy-díj Alapítvány ─ Péchy Blanka emlékére
Szent István Gimnázium (a fővárosi forduló rendezője)