Az iskolai színjátszókör beszámolója

Iskolai színjátszás

 

A színjátszó szakkör 2003 őszén indult útjára. Feladata kezdetben a március 15-i ünnepségre való készület volt. Diákjaink a nemzeti ünnepen hagyományosan egy-egy – szorosabban vagy tágabban – az eseményhez kötődő színielőadáson vettek részt.

Az első évben Sütő András: Advent a Hargitán c. drámájával mutatkozott be a csoport. A rendezésben segítségünkre volt egyik diákunk édesanyja, Nagy Mari, az Új Színház színművésze.

2005 márciusában Katona József nemzeti klasszikus tragédiájával, a Bánk bánnal léptünk színpadra. Az előadást elvittük rév-komáromi testvériskolánkba is. Ebben az évben már 30 főre duzzadt a színjátszó kör létszáma, két csoportban dolgoztunk tovább.

2005 őszére készültünk el egy finn vígjátékkal, a Börtönkarrierrel.

A harmadik tanévben az egyik csoportot végzős diákunk, Papp Ágnes Veronika vette át rendezőként. Öregdiákként azóta is visszajár rendezni, így ekkortól kezdve két egymással együttműködő csoportról beszélhetünk.

 

Papp Ágnes rendezései:

Reginald Rose: Tizenkét dühös ember – 2006 ősz

                                   Molnár Ferenc: Játék a kastélyban – 2007 tavasz

                                   Oscar Vilde: A tökéletes férj – 2008 tavasz

                                   Spiró György: Az imposztor – 2009 tavasz

 

Szecsődi Tamás rendezései:

                           Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus – 2006 tavasz

                          Shakespeare: III. Richárd – 2007 tavasz

                          Páskándi Géza: A szalmabábuk lázadása – 2008 tavasz

                          Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok – 2009 tavasz

 


 

Részlet A nagy Romulus c. előadásból

Az évek múltával, amikor a színjátszó kör egyre gyakrabban képviseltette magát különféle fesztiválokon, aktuálissá vált valamiféle ismertető jel, csoportnév. Ez a név egy vezetőségi összejövetelen született meg: Gyömbér és Gyopár. A Budapesti Fringe Fesztiválon, az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon, és a székelyudvarhelyi testvériskolánk által szervezett ODIF-on már ezen a néven vettek részt csoportjaink.

Újabb fordulatot jelentett életünkben 2007 nyara, amikor az az osztály, melynek több diákja a csoport törzstagja volt, leérettségizett. Mivel a gimnazista léttel együtt az itteni színjátszást nem akarták befejezni, megalakult az Öregdiák Színjátszókör. Csütörtök esténként, az egyetemi órák után jártak vissza az iskolába próbálni. Velük sikerült színpadra vinni 2008 tavaszán Háy János kortárs drámaíró művét, a Gézagyereket. Az öregdiákokkal azóta is dolgozunk, immár baráti közösségként, tanár és diákszerepek között megszűnő határokkal.

2009-ben Ibsen: Nóra c. drámájának színrevitele jelezte, hogy az öregdiák csapat szakmailag és közösségileg is sokat fejlődött. Munkánk eredményességében sokat köszönhetünk Vig Ágnesnek, aki mozgástanárként segíti a színészi, rendezői munkát.

 

Szecsődi Tamás Leó

 
 
Tárhely, domain, webtárhely