Euroscola 2017'

Kata Sára 11.e - 2017-10-25

2017 őszén, 23 társamnak és nekem lehetőségem nyílt, egy verseny nyereményeként, öt napos utazást tennünk Strasbourgba.

Az Euroscola egy online verseny, mely az Európai Unió összes tagállamának középiskolásainak egy csodálatos lehetőséget ad. Iskolán belül is tartottunk egy előfordulót, ami ugyanúgy épült fel, mint az éles verseny, hogy lássuk ki mennyire elhivatott. A legjobb 24 diák továbbjutott az igazi versenybe. Nem volt más dolgunk, mint felkészülni az Európai Unió történelmére és berendezkedésére vonatkozó kérdésekre.

Mivel a verseny kérdősora, inkább egy teszthez volt hasonló melynek kérdései folyamatosan ismétlődtek. Gyakran összegyűltünk gyakorolni, hogy mikor eljön a nagy megmérettetés minden zökkenő mentesen menjen.

A sok készülés meghozta eredményét és Magyarországon, mi értük el az első helyezést és nyitott volt előttünk az út az Európai Parlamentbe. Sajnos egy pár társunk visszamondta az utat és új tagok után kellet néznünk. Szerencsésen leküzdöttük ezt az akadályt is és így is csodálatosan éreztük magunkat. Első nap, a korai indulás és az egész napos buszozás miatt, mindenki fáradtan rogyott az ágyába, este a szállásunkon Tübingenben. Másnap gyorsan megérkeztünk a gyönyörű Strasbourgba ahol sok időnk volt várost nézni, hajókáztunk is és a népszerű Flunch-ben költöttük el vacsoránk.

Az Európai Parlamentet élveztük mindannyian a legjobban. Korán megérkeztünk, elfoglaltunk a Kamarában a helyünket és egész délelőtt ismerkedtünk egymás kultúrájával, kérdéseket tehettünk fel az Európai Parlament vezető tagjainak és rengeteg új információval távoztunk ebédelni. A délután folyamán saját kis „nemzetközi bizottságokat” alapítottunk ahol aktuális Európai problémákra próbáltunk megoldást találni, Később mindegyik bizottság bemutatta a saját programtervét és végre lehetőségünk nyílt szavazni is. Élményekkel gazdagon hagytuk ott a Parlament épületét és sajnálkozva is mert ez azt jelentette már mindannyiunk számára, hogy lassan hazafelé kell vennünk az irányt.

A másnap is az utazásról szólt. Megálltunk a BMW Weltben és romantikus sétát tettünk München belvárosában. Az utolsó nap mindenki fáradtan és elcsigázottan ült a buszban, tankönyvek fölé görnyedve. Rettentően sajnáltuk, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő. Ez az öt nap egy olyan élmény volt számunkra, amihez hasonlóhoz lehet nem lesz részünk és sose fogunk elfelejteni. Mindenképpen megérte elmenni és dolgozni érte. A következő generációknak is csak azt szeretném üzenni, ha egy felejthetetlen utazásra, új barátokra és gyönyörű helyekre vágynak; Induljanak el az Euroscolán!!!

Kata Sára 11.e

Résztvevők: Árvay Péter, Gulyás Zoltán, Józan Levente 10.c, Le Doqui Thanh, Molnár Bálint, Petróczy Máté, Petrovics Máté 11.a , Falvi Péter, Gupta Sangeet, Taródi Anna 11.b , Dobos Balázs, Dobos Ilona, Kereszturi Levente, Müller Gábor 11.c , Kosteleczki Anna 11.d , Berzi Richárd, Erdélyi Virág, Erdős Orsi, Goto Erik, Kata Sára, Kis Zsófia, Rashid Dominik, Seres Petra, Szenczy Balázs 11.e

kísérőtanárok: Csupák Adrien, Seregély Ildikó

Oldalterv: Onódy Eszter