PályázatokErasmus+ KA1Nyelvtanárként az iskolapadban

Nyelvtanárként az iskolapadban

2015-ben először vettem részt olyan projekten, amire az iskola bevonásával pályáztam. Július első felében két hetet töltöttem az ACET nyelviskola angol tanfolyamán az írországi Corkban.

A tanulás – Azért mentem, hogy az angoltudásom gyarapítsam. Nem voltam teljesen kezdő, de korábban nem tanultam szervezett formában angolul, így a mélyvízbe dobva tapasztaltam meg, milyen is, amikor „a hóhért akasztják”. Nagyon jó! :-) Élveztem, hogy újra tanulhatok, hogy a megszerzett tudást rögtön a gyakorlatban alkalmazhatom, hogy ezen az új élményen keresztül ismerhetek meg sokféle embert, helyzetet. Ha lehetne, receptre írnám fel mindenkinek, de erről később…
Az iskola jól szervezett, a tanárom lelkes, a csoportom nemzetközi volt brazil, cseh és főleg francia hallgatókkal. Tankönyvünk a New English File volt, sok kiegészítő anyaggal. Egy hét egy unit-ot foglalt magában, péntekenként menetrendszerű záróteszttel. A csoporttársaim többnyire alig huszonéves diákok voltak, aminek hátránya, hogy olykor inkább az anyukájuknak éreztem magam. No, de lássuk meg ugyanennek a pozitív oldalát: angolul tudtam a lelkét ápolni Aliának, aki tizenhét évesen először volt távol a családjától egy olyan idegen országban, ahol sokat esik az eső, sok a krumpli és alig érti a házinéni szavát…
Megérkezésünk első napján szintfelméréssel kezdtünk és tájékoztatást kaptunk az iskoláról. Elmondták, hogy milyen problémával kihez fordulhatunk, és hogy milyen lehetőségeink vannak az iskolai időn kívüli időtöltésre, melyre minden nap szervezett formában is volt mód. Jómagam igyekeztem minél többet megtapasztalni, kipróbálni, így végiglátogattam Cork főbb nevezetességeit, múzeumait, voltam szabadtéri ír táncesten, jártam igazi ír pub-ban, a helyi bolhapiacon, kirándultam Írországban. Ez utóbbihoz „igazi” kaland is kötődik, mely szintén hozzájárult az angolos problémamegoldó készségem fejlesztéséhez: a Moher-sziklák felé tartva a buszvezető rossz időpontot adott meg a továbbindulásra és ott felejtett egy alig néhány vendéglátó egységgel bíró kis faluban mindenféle elérhetőség és egyéb információ nélkül…
Jártam ír iskolai ballagáson, ami az ünnepélyességét tekintve az itthonihoz hasonló, ám családiasabb volt. Lehet, hogy ez az iskola méretének is köszönhető, hisz egy kisvárosi, egyházi iskola egyetlen osztálya végzett ezen az évfolyamon, a szülői közösség tagjai jól ismerték egymást. Így aztán valóban családias volt az esemény: a gyerekek előadást tartottak, volt egy kis állófogadás az elmaradhatatlan teával, süteménnyel, megnéztük az osztály által készített filmet és levetítették az együtt töltött évek fényképeit. Szívesen bementem volna tanítási órára is, de annak ellenére, hogy tanév vége volt komoly tanítás nélkül, ezt külön kérvényeznem kellett volna. Így, a látogatásom spontaneitása végett, sajnos nem láttam igazi iskolai munkát.
Írország gyönyörű, az emberek kedvesek és nagyon barátságosak. Corkban nagyon sok külföldi él, rengeteg bevándorló van Kelet-Európából. Hívhatnám migránsoknak őket, és noha manapság Magyarországon negatív felhangja van ennek a szónak, arrafelé mondhatni írmagját sem találtam xenofóbiának (hát még „ír magját”!...) A sok bevándorló ellenére - vagy tán pont miattuk? - azt tapasztaltam, hogy nyitottak az idegenek felé, kíváncsiak rájuk, nem gyűlölködnek. Corkban nem tudtam úgy leállni az utcán a térképemet böngészve, hogy ne lépett volna oda hozzám valaki, hogy megkérdezze, segíthet-e. Gyakran köszöntek rám - főleg vidéken- csak úgy, bár az is igaz, hogy a „hello, how are you?” - kérdésre nem várnak érdembeli választ. Hazaérkezésem után az első szembeötlő dolog volt, hogy itthon nem mosolyognak az emberek, sőt! 
Ezen a ponton térek vissza az „ilyen élményeket receptre írnék fel” – gondolatomra.
A mi sulink sok külföldi iskolával áll kapcsolatban, diákcseréket szervezünk, a diákoknak lehetőségük van Európa különböző országaiban megtapasztalni, milyen is ott az élet. Úgy gondolom, ez nagyon fontos tanárnak, diáknak egyaránt, ha azt szeretnénk, hogy a tanítványaink mások iránt érdeklődő, nyitott emberekké váljanak. Ez utóbbihoz persze nem kell feltétlenül külföldre utazni, de a mai világban, amikor az internet eleve rengeteg információt hoz be az életünkbe, nem árt, ha személyes tapasztalataik is vannak, amiket aztán megoszthatnak, értékelhetnek, esetleg átértékelhetnek – akár tanári közreműködéssel. Sokszor, sok helyen elhangzott már, hogy a mai oktatási rendszer rossz irányba megy. Tanárként rengeteg információt kell átadnunk ahelyett, hogy azt taníthatnánk, mihez lehet a rengeteg információval a gyakorlatban kezdeni. Általános tapasztalat, hogy az idegen nyelvet tanuló diákok remekül tudják a nyelvtani szabályokat, de ha éles helyzetben kell reagálniuk (például a megváltott vonatjegy nem érvényes arra a vonatra, amire fel akarnak szállni), már leblokkolnak, és nem tudják, mit kell tenni. Ez persze nem csak nyelvi hiányosságból fakadó probléma. Sok olyan felnőttel beszélgettem, aki hasonló cipőben jár és nem feltétlenül csak külföldön…
Az sem mellékes, hogy egy ilyen úton sokféle, különböző kultúrákból származó emberrel lehet megismerkedni. Nekem külön élmény volt a katalán tanárnő lakótársammal barátságot kötni; a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Ha valakinek lehetősége nyílik más kultúrákkal megismerkedni – legyen az utazás, nyelvtanfolyam, diákcsere, vagy külföldiek útbaigazítása Budapesten – éljen vele!

Ruszina Mónika

 

Oldalterv: Onódy Eszter