Zselic 2014' - beszámolók

Bodnár Anna 9.a, Világos Blanka 8.b - 2014-06-02

A képen látható fehéres folt a Tejút.

Bodnár Anna 9.a beszámolója:

Én a túra előtt annyit értettem a csillagászathoz, hogy derűsebb éjszakákon a Nagy göncölt meg tudtam találni. Így hát azzal a céllal vágtam neki a 2 napos zselici túrának, hogy ezentúl nem csak azt dogom tudni mondani, hogy, hú de szép az égbolt, hanem fel is tudok rajta ismerni pár bolygót és csillagképet. Az indulás elég nehézkes volt, a Tanárnő még aznap reggel sem tudta biztosra, hogy vajon összejön-e a kirándulás, mert csillagokat nézni csak derűs időben lehet. Végül úgy döntöttünk belevágunk a túrába. Hosszú buszút következett, ahol hála Blankának, akinek személyében egy amatőr csillagászra bukkantam, már 1-2 csillagképet megismertem. És a csillagászattal kapcsolatos igen kevéske és felületes ismereteimet is bővíthettem. Miután megérkeztünk másfél óra szabadidőt kaptunk a Katica élményközpontban, ahol újra gyerekként élvezhettük a hatalmas csúszdákat, trambulinokat és a játszóházat. Ez szerintem jól is jött az év végi hajrában egy kis lazításként. Aztán leraktuk a cuccainkat, megvacsoráztunk és elindultunk az éjjeli túránkra. Sajnos kezdetben teljesen be volt borulva az égbolt, így mindössze a Jupitert sikerült felfedezni az égen. De szerencsére később kiderült szinte egészen az idő és addig is érdekes dolgokat ismerhettünk meg a túra vezetőjéről az éjjeli látásunkról és a csillagászatról. Miután kivilágosodott, megismerkedtünk a Nagy Göncöllel, a Kis Göncöllel, a Hattyúval, a Lanttal, az Ikrekkel és a Sas csillagképpel, emellett a Marst és a Vénuszt is megtaláltuk. Este hullafáradtan dőltünk be az ágyba. Másnap még 1 óránk volt az élményközpontban, ami alatt én személy szerint megtanultam szaltózni trambulinon. Végül várt még ránk egy hosszú út hazafelé, amikor már senki sem volt olyan aktív, mint odafelé, mindenki kellemesen elfáradt ebben a két igazán élvezetes napon, ahol ezen felül még sok érdekes dolgot is megismertünk. :)


Világos Blanka 8.b beszámolója:

2014-es csillagnéző túránk eléggé bizonytalanul indult: az előrejelzések nem jósoltak nekünk túl sok jót, de csekély reményt még hagytak. Így még az indulás napján, a szünetekben kellett futkosnunk a tanárnő után, hogy megtudjuk a jó hírt: végül mégis csak megyünk Zselicbe!

Az általános szabályok ismertetése után elindultunk a hosszú buszútra. Miután megérkeztünk, kaptunk másfél óra szabadidőt a Katica Élményparkban – ilyen fajta játékban szegényebb gyerekkorom után hatalmas élmény volt a sok csúszda, és a szivaccsal kibélelt, csúszós-mászós pálya. A rövidnek tűnő játék után eljött az idő: találkoztunk a busznál, ami a nem messze lévő szálláshoz vitt minket. A tanárnő könyörtelenül bánt el a későkkel: sétálniuk kellett a távot, míg mi a meleg buszban derültünk rajtuk. Utána már mindig, mindenki pontos volt…

Kipakolás, ágyneműhúzás után visszaindultunk az élményparkba vacsorázni. Majd este hátat fordítottunk Patcának, irány a Zselici táj…

Rövidebb buszozás után megérkeztünk a csillagoségbolt-parkba. A Nap már lebukott a horizont alá, de a sötétség még nem volt teljesen tökéletes. Még valami nem volt makulátlan: a felhőzet. Sőt, mi több: nyugaton volt egy kis derült folt, de a fejünk fölött teljesen uralták az eget a felhők, ami elég riasztó tény volt. De már ott voltunk, hát nekivágtunk a túrának. Hangulatos volt az út: felettünk és mellettünk fák tornyosultak. A betonútról letérve nemsokára elértünk egy tisztásra: utunk végső állomására. Az égen még mindig nem volt semmi biztató - csupán néha bukkant elő egy-egy fényesebb csillag vagy éppen bolygó (Jupiter, Mars, később Szaturnusz). Túravezetőnk, dr. Kolláth Zoltán - nagy tudású csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke – így elkezdett nekünk mesélni többek között az éjszakai látásunkról, így az elfordított látás ügyes trükkéről és a csillagoségbolt-park történetéről, illetve a vele kapcsolatos fantasztikus terveket.

Épp elkezdett hosszú expozíciós csoportképet készíteni rólunk fényképezőgépével, amikor észrevettük: legalább egy csillagképnyi égterület kiderült! Először a Nagy Medve (aminek része Nagy Göncöl) környékén kezdtek felszakadozni a felhők. Budapestiek (illetve környékiek), fényszennyezésben fulladozó emberek lévén hihetetlen látvány volt a híres alakzat fényessége. A rúd középső csillaga, az Alcor-Mizar nevű kettőscsillag szabad szemes kettébontása nehézségeket okozott nekem eddig: most szinte azonnal látszott a Mizar fényében fürdő halvány kísérő. Úgy érezhettem magam, mint egy büszke spártai katona: hiszen az ő szemüknek a tesztelése volt, hogy látják-e a halványabb csillagot csupán egy eszközzel: saját szemükkel.

A felhőzet kegyes volt hozzánk: sorra engedte szemünknek felfedezni a zselici ég varázsát. Előbukkant a Mars, a keleti horizonton épp felkelő Szaturnusz, és rengeteg csillag. Budapesten a légkör jó átlátszósága esetén legfeljebb pár száz látható szabad szemmel – Zselicben ez a szám ezrekben mérhető. Ezt egy ügyes szerkentyű is mutatta nekünk, ami az égre irányítva felméri a háttérfényességet, és mutat egy értéket – ami azt jelenti, hogy egy szögpercnyi (az égbolt körben 360°) területet egy pontba összezsugorítva milyen fényességű csillagot kapnánk. Ez az érték több magnitúdóval (egy magnitúdó 2,5-szeres fényességváltozás) magasabb volt (tehát sötétebb, mivel ez a skála fordított), mint Budapesten. Egyedül Kaposvár fénykupolája látszott. Az sem zavarta a látványt: a felhők szinte teljesen elvonultak, és a csillagképek elképesztő mennyiségű fénye landolt a sötétséghez már teljesen hozzászokott szemünkön. A Tejút is hihetetlen fényesnek tetszett (Budapestről nem, vagy csak ritkán és kicsit látszik), elsőre felhőfoltnak képzeltük fényessége alapján - pedig még csak nem is volt magasan!

Ekkorra már többen leültek pihenni a fűbe: ez jel volt a tanárnőnek, hogy menni kell. Utolsó pillantást vettünk az égi drágakövekre, bolygókra és csillagokra, és a Tejút fénylő szőnyegére, és elgondolkozhattunk a csillagászat igazi szépségén: hihetetlen, hogy ennyi, különálló csillag, más-más világ található csak a mi galaxisunkban!

Lehangoló, mégis jókedvű volt az út a busz felé – mégis érdemes volt eljönni! Mire a buszhoz értünk, megint megérkeztek a felhők – hatalmas szerencsénk volt az időzítéssel. Ekkor búcsút vettünk vezetőnktől, és beszálltunk a járgányba. A csapat nagy része alvással töltötte az időt, de az ablaknál ülők láthattak még fel-felbukkanni a felhőkkel küzdő csillagképeket.

A szállásra való megérkezésünk után gyorsan ágyba dőltünk, éjjeli egykor nem kellett sokáig várni az álomra. Reggel újból elindultunk az élményközpontba, ahol elfogyasztottuk reggelinket, majd ismét szabadon kószálhattunk a játékok közt egy órán keresztül. Ezúttal mindenki pontosan érkezett vissza – ugyan lehangoló volt otthagyni a tájat.

Hazafele, a buszon a tanárnő, utolsó szórakozásnak fogadást rendezett velünk: megtippeltük, hogy mikorra érkezik a busz az iskola elé. A tét a bedobott pár forintunk volt. Végül az a lány nyert, aki a legkorábbi időt mondta: nem volt semmi baj az úton, hamar megérkeztünk.

Hatalmas élmény volt az út, ez úton köszönöm szépen Gyimesi tanárnőnek és Kolláth Zoltán úrnak a lehetőséget, legközelebb sem szeretném kihagyni! Nehéz volt otthagyni a felhőtlen szórakozást – akár ha a játékra, akár ha szó szerint a felhőtlen éjszakára gondolunk.

(A fényképeket Dr. Kolláth Zoltán csillagász készítette. A képek éjjel 11 óra környékén készültek, hosszú expozíciós idővel.)

Oldalterv: Onódy Eszter