A SZIGETTŐL A HÁLÓZATIG
"A SZIGETTŐL A HÁLÓZATIG" A tömeges tehetséggondozás SZIG-ete a Szent István Gimnázium.
A projekt rövid összefoglalása:
Meglévő tehetségsegítő kezdeményezések működési feltételrendszerének javítása, valamint új kezdeményezések elindításának ösztönzése, támogatása: magas színvonalú tehetségfejlesztői munka (ELTE, KLTE); hatékony híradás (zuglói és országos fórumokon (MATEH); helyi önkormányzati és civil szervezetek bevonása (HUNRA - Magyar Olvasástársaság); lehetőség hazai és határon túli magyar kezdeményezések közötti kapcsolattartásra (Rév-Komárom, Selye Gimn. és Egyetem.; Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium)
Az intézmény bemutatása:
A budapesti Szent István Gimnázium 1902-ben nyitotta meg kapuit VII. kerületi Külső Magyar Királyi Állami Főgimnázium néven. 1908 óta működik az Ajtósi Dürer soron. 1921-ben vette fel a Szent István nevet.
A gimnázium fenntartója Budapest-Zugló Önkormányzata, amely a magasan képzett tanári kar munkáját 1999-ben "Zuglóért emlék-éremmel" ismerte el.
Az iskolába évente több mint 700 tanuló jár, akik közül sokan matematika és természettudományos tantárgyakban érnek el kiemelkedő eredményeket. Az 1960-as évektől működik speciális matematika tagozat, amely 1992-ben hatévfolyamos rendszerre állt át. Mellette 1993-tól természettudományos osztály, 1998-tól pedig informatika tagozat is indult a tantestület által kidolgozott, akreditált tantervek alapján. 2006-ban indult az ötévfolyamos, angol nyelvi-kommunikációs képzés.
A természettudományok mellett a humán tantárgyaknak szintén nagy figyelmet szentelünk: az anyanyelv és az idegen nyelv oktatása is magas színvonalú (angol, német, francia, olasz, spanyol).
Gimnáziumunk célja, hogy tanulóinkat folyamatos önművelésre képes, szellemileg és erkölcsileg igényes felnőttekké neveljük. Oktatási tevékenységünk továbbtanulásra ösztönzi és készíti fel diákjainkat. Az érettségizettek lényegében teljes létszámban jelentkeznek felsőoktatási intézményekbe, a felvettek aránya évek óta igen magas. Eredményeinkkel az elmúlt öt év átlagában jelenleg az országos 3. helyet foglaljuk el.
A képességek kibontakoztatásának fontos területei a tantárgyi versenyek, amelyeken rendszeresen előkelő helyen végeznek tanulóink. Tehetséges diákjaink műveltségi vetélkedőkön, zenei, irodalmi, történelmi és drámavetélkedőn is összemérik tudásukat.
Eredményességünk alapja, hogy képesek voltunk megőrizni a magas szintű gimnáziumi képzést és humanista értékrendet. A reáltagozatos képzés mellett fontosnak tartjuk a humán műveltséget, ezért a jövőben is törekszünk ezek egyensúlyára. Megőrizzük az iskola sajátos szellemiségét, amelyet a mindenkor itt munkálkodó tanárok és tanulók közösségtudata hat át. Ezt erősíti a tanári és tanulóközösség felelős, együttműködő, az önképzést serkentő alkotótevékenysége. Munkánk során felkészítjük diákjainkat a szabad és autonóm értelmiségi létre.
Az alábbi alapelvekre és értékekre helyezünk kiemelt hangsúlyt:
Tudásközpontúság, eredményorientáltság
Iskolánk olyan szellemi műhely, ahol a tanárok és a diákok egyaránt megbecsülik a tudást:
* A tanulás az önkiteljesítés eszköze a nyitott, ismeretszerzésre törekvő diákjaink számára.
* Diákjainkat motiváljuk az önismeret igényére, hogy képesek legyenek értelmes, életalakító célt találni és pályát választani.
* Iskolánk a pedagógusok olyan alkotóközössége, amely képes a megújulásra és önfejlesztésre, és diákjait is erre tanítja.
* Korszerű, komplex műveltséganyagot közvetítünk, törekszünk a személyiség sokoldalú fejlesztésére.
* Megtanítjuk az ismeretszerzés módszereit, lehetőséget teremtünk az önálló kutatásra, ennek során megtanulhatják diákjaink a kezdeményezés és a fegyelmezett végrehajtás magatartását, a rendszeres, elmélyülten végzett munka örömét.
Tehetséggondozó középiskola cím elnyerésével és az azzal járó feladatok ellátásával alkalmassá vált az iskola tehetségponttá válásra.
A hagyományokból következően matematikai és természettudományos tehetségeket választunk ki és gondozunk, de az OKTV-ben való szereplésünk a humán területen is kiváló egyéni tehetséggondozást mutat. Az iskolai zenekar és énekkar a zenei, a sportkörök a mozgásos tehetségeknek teremtenek fejlődési lehetőséget.
A tantestületünk a tehetséges diákok számára rendszer szintű tehetséggondozást biztosít a szakkörök keretében, továbbá az alulteljesítő, de tehetséges diákokkal egyéni tanrend szerint foglalkozunk. Lehetőségük van a kiemelkedő tehetségűeknek előrehozott vizsgákat tenni és osztályt átlépni. Biztosítjuk az egyéni intenzív előrehaladást is, iskolai informatikai eszközök használatát ITK, fizikai, kémiai, biológiai laborokban.
Fejlődési lehetőségek:
A tantestület mint szervezet fejlesztése:
A Szent István Gimnázium a tömeges tehetséggondozás SZIG-ete, ezért feltétlenül fontosnak tartjuk, tantestület egésze ismerkedjen meg a tehetséges diákok jellemzőivel, a felismerésük lehetséges módszereivel. Olyan konferenciákat rendezünk, amelyeken a tanárok megismerik a tehetségfaktorokat, hogy majd a saját szakterületükön alkalmazni tudják. Arra törekszünk, hogy egyetlen tehetséges diák se kerülje el a figyelmünket. Tudnia kell minden kollégánknak, hogy az alulteljesítő tehetségek milyen személyiségjegyek alapján ismerhetők fel, s hogyan segíthetjük, milyen tanácsadókhoz kell eljuttatni a problémás tehetségeket.
Ennek érdekében hozzuk létre iskolánkban a Tehetségpontot. A Tehetségponttá fejlődés nagy lehetőséget biztosít iskolánknak ahhoz, hogy a Tehetségpontokon keresztül eljuttassuk diákjainkat a Tehetségsegítő szervezetek hálózatába. A hálózat a tanárok számára is teret ad a kapcsolati rendszerük bővítésére, a jó gyakorlatok bemutatására, az iskolánkban felhalmozódott jó gyakorlat és tudás átadására a szakmai fórumokon való megjelentetésére.
A Tehetségpont hatékony működtetése feltételezi, hogy a szervezeten belül mindenki ismerje a program legfőbb törekvéseit, és a tehetséggondozás alapvető értékeit, módszereit.
A Konferenciáink a nevelőtestületünk egészét érintik: 56 főt.
Ezen túl nyilvánosak lesznek a kerületi pedagógusok számára is. A programban közvetlenül is érintett 17 fő tanár majd minden munkaközösséget reprezentál, ami által alkalmassá válik a tantestület a konzultációkra, szakértői lesznek a témának a képzéseket követően.
Az eddigi 3 tehetséggondozó szakértői képesítéssel rendelkező tanár mellé további 3 fő akkreditált 30 órás továbbképzésen szerez tehetséggondozó szakértői tanúsítványt.
A tanulói szervezet fejlesztése:
A diákok az iskolai Tehetségponton keresztül minden támogatást megkaphatnak a Tehetségsegítő Hálózattól, amelyre kutatómunkájukhoz, egyéni karrierjük, pályaválasztásuk szempontjából igényt tartanak. A legfőbb eredménnyel az ő számukra szolgál a projektünk. A képzett, egyéni tehetséggondozásban is jártas tanári kar mentorálni képes szinte minden tehetség ígéretet.
Szülői szervezet fejlesztése:
Minden Tehetségnap a szülői szervezetek bevonásával, teljes nyilvánosság előtt zajlik. A szülők egyéni tájékoztatást is kaphatnak a tanároktól, és az iskolai a Tehetségponton működő pszichológus és tehetséggondozó szakértőtől.
Zugló, kerület fejlesztése:
A Kerületi általános iskolák tanárainak tájékoztatása és a diákjaik felmérése, azonosítása is a SZIG-et Tehetségponton keresztül valósul meg. Tájékoztató nyílt napokat tartunk az általános iskolákban a Tehetséggondozás szervezeti és egyéni kereteiről.
A tehetségek beazonosítása és követéses gondozása a szakértő-gárdánkkal jó hatékonysággal biztosítható. Nagy az esély rá, hogy nem lesz tehetséges diák, a kerületben, aki elkallódik. Arra törekszünk, hogy a tanácsadás során a diákok a megfelelő iskolát, középiskolát, egyetemet tudják tanári, szakértői segítséggel kiválasztani.
Határon túli kapcsolatok fejlesztése:
A Rácz János versennyel, és az Olvasd a Világot! -versennyel célunk a határon túli magyarság megszólítása is. A kezdeti kerületi, országos kipróbálás után szeretnénk kiterjeszteni a tehetségpontokon, és testvériskolai kapcsolatrendszerünkön keresztül: komáromi Selye János Gimnázium és a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium révén a Felvidékre és Erdélyre is.
Civil szervezetek, kapcsolatok fejlesztése:
Az országos és nemzetközi versenyek a civilszervezetek: HUNRA, Magyar olvasástársaság , Matematikatanárok Egyesülete révén válik szakmailag színvonalassá, iskolai Tehetségpontunkhoz méltóvá. Azok az egyetemi szervezetek, amelyek támogatásukról biztosították Tehetségnapi rendezvényeink programjait, és szakértő előadókkal vesznek részt az előadássorozatokon, konferenciákon, a Tehetségsegítő Hálózatokon keresztül is támogatják iskolánk tanárait: ELTE, KLTE, PPKTE
Projektmunka:
Saját kivitelezésben, együttműködő partnerekkel:
Támogatandó önálló tevékenységek
Meglévő tehetségsegítő kezdeményezések működési feltételrendszerének javítása, valamint új kezdeményezések elindításának ösztönzése, támogatása
- magas színvonalú tehetségfejlesztői munka (ELTE, KLTE)
- hatékony híradás (zuglói és országos fórumokon, konferenciákon (MATEH)
- helyi önkormányzati és civil kezdeményezések bevonása (HUNRA - Magyar Olvasástársaság)
- lehetőség hazai és határon túli magyar kezdeményezések közötti kapcsolattartásra (Rév- Komárom, Selye Gimnázium és Egyetem; Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium)
A pályázattal megvalósuló tevékenységek:
- Tehetségpont kialakítása és együttműködési rendszerének kiépítése
- Egyéni/személyes tanácsadói szolgáltatások biztosítása
- Pedagógusok felkészítése egyéni fejlesztési programok kialakítására
- Iskolai mentorálás, egyéni fejlesztési programok feltételrendszerének javítása
- Intézmények közötti együttműködések kialakítása, hálózatfejlesztés
- Szakkörök, tehetségfejlesztő műhelyek, "tudományos diákkörök", projektcsoportok indítása.
A tehetségek felismerését lehetővé tevő programok megvalósítása. Iskolai, iskolák közötti, továbbá területi és térségi, határokon túli tehetséggondozó programok, kifejlesztése és kísérleti jellegű megvalósítása.
Innovatív fejlesztések
- Tehetségpont kialakítása "Istvános SZIG-ET"
- Tehetségnapok megszervezése: Matematika és zene összefüggése témakörben
- Tantárgyak közötti - interdiszciplináris témájú tehetséggondozó programok kidolgozása: a természettudományok köréből: csillagászat,
- "Kutató Diákok" mozgalmába való bekapcsolódás
- Matematika tehetséggondozó verseny határainkon túl: matematikai játékok és elme-versenyek elektronikus formában
"Vegyes" kivitelezésben:
- Tehetségnapok megszervezése
- Tanulmányutak szervezése szakemberek részére
- Akkreditált pedagógus továbbképzések megvalósítása, szervezése
- Nyomtatott és elektronikus kiadványok elkészítése és terjesztése
Külsős szállítói kivitelezésben:
Pedagógusok felkészítése egyéni fejlesztési programok kialakítására
- 30 órás akkreditált tanfolyamok (A tehetség azonosítása, tehetség tanácsadás közismereti tantárgyakban; Az alulteljesítő tehetségek felismerése és gondozása)
- konferenciák szervezése
- információs füzetek kiadása.
A projekt részletes bemutatása:
Támogatandó tevékenységek:
1. Meglévő tehetségsegítő kezdeményezések működési feltételrendszerének javítása, valamint új kezdeményezések elindításának ösztönzése, támogatása
- magas színvonalú tehetségfejlesztői munka (ELTE, KLTE)
- hatékony híradás (zuglói és országos fórumokon, konferenciákon (MATEH)
- helyi önkormányzati és civil kezdeményezések bevonása (HUNRA - Magyar Olvasástársaság)
- lehetőség hazai és határon túli magyar kezdeményezések közötti kapcsolattartásra (Rév- Komárom, Selye Gimnázium és Egyetem; Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium)
A pályázattal megvalósuló tevékenységek:
" Tehetségpont kialakítása és együttműködési rendszerének kiépítése
" Tehetségnapok megszervezése
" Egyéni/személyes tanácsadói szolgáltatások biztosítása
" Tanulmányutak szervezése szakemberek részére
" Akkreditált pedagógus továbbképzések megvalósítása, szervezése
" Pedagógusok felkészítése egyéni fejlesztési programok kialakítására
" Iskolai mentorálás, egyéni fejlesztési programok feltételrendszerének javítása
" Nyomtatott és elektronikus kiadványok elkészítése és terjesztése
2. Pedagógusok felkészítése egyéni fejlesztési programok kialakítására
" 30 órás akkreditált tanfolyamok
A tehetség azonosítása, tehetség tanácsadás közismereti tantárgyakban
Az alulteljesítő tehetségek felismerése és gondozása
" Intézmények közötti együttműködések kialakítása, hálózatfejlesztés, konferenciák, információs füzetek kiadása. A kerület többi intézményének is.
" Szakkörök, tehetségfejlesztő műhelyek, "tudományos diákkörök", projektcsoportok indítása.
3. A tehetségek felismerését lehetővé tevő programok megvalósítása. Iskolai, iskolák közötti, továbbá területi és térségi, határokon túli tehetséggondozó programok, kifejlesztése és kísérleti jellegű megvalósítása
Innovatív fejlesztések
" Tehetségpont kialakítása "Istvános SZIG-ET"
" Tehetségnapok megszervezése: Matematika és zene összefüggése témakörben
" Tantárgyak közötti - interdiszciplináris témájú tehetséggondozó programok kidolgozása: a természettudományok köréből: csillagászat,
" "Kutató Diákok" mozgalmába való bekapcsolódás
" Matematika tehetséggondozó verseny határainkon túl: matematikai játékok és elme-versenyek elektronikus formában
4. Adott területen megvalósuló, tehetséggondozáshoz nélkülözhetetlen eszközök beszerzése
A projekt számszerűsíthető eredményei:
A programba bevont tehetséges fiatalok száma: 150 fő.
A programban résztvevő önkéntesek száma (az iskola volt diákjai, tanárai): legalább 5 fő.
Kialakuló együttműködések várható száma: legalább 10 (pl.: ELTE; KLTE; MATEH; HUNRA - Magyar Olvasástársaság; Rév- Komárom, Selye Gimnázium és Egyetem; Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium).
Célcsoportok:
Projekt közvetlen és közvetett célcsoportjai:
A tantestület:
A Szent István Gimnázium a tömeges tehetséggondozás SZIG-ete, ezért feltétlenül fontosnak tartjuk, tantestület egésze ismerkedjen meg a tehetséges diákok jellemzőivel, a felismerésük lehetséges módszereivel. Ennek érdekében hozzuk létre iskolánkban a Tehetségpontot. A Tehetségponttá fejlődés nagy lehetőséget biztosít iskolánknak ahhoz, hogy a Tehetségpontokon keresztül eljuttassuk diákjainkat a Tehetségsegítő szervezetek hálózatába. A hálózat a tanárok számára is teret ad a kapcsolati rendszerük bővítésére, a jó gyakorlatok bemutatására, az iskolánkban felhalmozódott jó gyakorlat és tudás átadására a szakmai fórumokon való megjelentetésére.
A Tehetségpont hatékony működtetése feltételezi, hogy a szervezeten belül mindenki ismerje a program legfőbb törekvéseit, és a tehetséggondozás alapvető értékeit, módszereit.
A Konferenciáink a nevelőtestületünk egészét érintik: 56 főt.
Ezen túl nyilvánosak lesznek a kerületi pedagógusok számára is.
A programban és a projekt tervezésében közvetlenül érintett 17 fő tanár majd minden munkaközösséget reprezentál, ami által alkalmassá válik a tantestület a konzultációkra, szakértői lesznek a témának a képzéseket követően.
Az eddigi 3 tehetséggondozó szakértői képesítéssel rendelkező tanár mellé további 3 fő akkreditált 30 órás továbbképzésen szerez tehetséggondozó szakértői tanúsítványt.
A tanulók:
A diákok az iskolai Tehetségponton keresztül minden támogatást megkaphatnak a Tehetségsegítő Hálózattól, amelyre kutatómunkájukhoz, egyéni karrierjük, pályaválasztásuk szempontjából igényt tartanak. A legfőbb eredménnyel az ő számukra szolgál a projektünk. A képzett, egyéni tehetséggondozásban is jártas tanári kar mentorálni képes szinte minden tehetségigéretet.
Szülők:
Minden Tehetségnap a szülői szervezetek bevonásával, teljes nyilvánosság előtt zajlik. A szülők egyéni tájékoztatást is kaphatnak a tanároktól, és az iskolai a Tehetségponton működő pszichológus és tehetséggondozó szakértőtől.
A kerület, Zugló:
A Kerületi általános iskolák tanárainak tájékoztatása és a diákjaik felmérése, azonosítása is a SZIG-et Tehetségponton keresztül valósul meg. Tájékoztató nyílt napokat tartunk az általános iskolákban a Tehetséggondozás szervezeti és egyéni kereteiről.
A tehetségek beazonosítása és követéses gondozása a szakértő-gárdánkkal jó hatékonysággal biztosítható. Nagy az esély rá, hogy nem lesz tehetséges diák, a kerületben, aki elkallódik. Arra törekszünk, hogy a tanácsadás során a diákok a megfelelő iskolát, középiskolát, egyetemet tudják tanári, szakértői segítséggel kiválasztani.
Határon túli kapcsolatok:
A Rácz János versennyel, és az Olvasd a Világot! -versennyel célunk a határon túli magyarság megszólítása is. A kezdeti kerületi, országos kipróbálás után szeretnénk kiterjeszteni a tehetségpontokon, és testvériskolai kapcsolatrendszerünkön keresztül: komáromi Selye János Gimnázium és a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium révén a Felvidékre és Erdélyre is.
Civil szervezetek:
Az országos és nemzetközi versenyek a civilszervezetek: HUNRA, Magyar olvasástársaság , Matematikatanárok Egyesülete révén válik szakmailag színvonalassá, iskolai Tehetségpontunkhoz méltóvá. Azok az egyetemi szervezetek, amelyek támogatásukról biztosították Tehetségnapi rendezvényeink programjait, és szakértő előadókkal vesznek részt az előadássorozatokon, konferenciákon, a Tehetségsegítő Hálózatokon keresztül is támogatják iskolánk tanárait: ELTE, KLTE, PPKTE







