Bár a képeken ritkán látszunk, azért remélem mindenki elhiszi, hogy mi készítettük, ott voltunk. A képek nem művészi fotók, mert ez nem is volt célunk, de sok esetben időnk sem volt túl sokat játszani a beállításokkal.
Ugyancsak kevés időnk volt az oldal elkészítésére, ezért a feljegyzések vázlatosak.
Kína ma a legdinamikusabban fejlődő ország. Ha így folytatja, a világ legerősebb állama lehet. Pekingen látszik, hogy készül a 2008-as olimpiára, a Jangce folyó környékén élők a világ legnagyobb duzzasztóművének a megnyitására. Sanghajban napról napra nőnek újabb 40 emeletes épületek, hogy a nagyobbakat ne is említsem.
Az emberek dolgoznak - a kulturájukban nincs szombat és vasárnap szünet, így már az is kedvezmény, hogy van egy szabadnap. Szabadidejükben sportolnak. A várható életkorhoz képest hamar mennek nyugdíjba.
Kicsit zavaró, hogy mindenhol felismernek, hogy európai vagyok, és csodálatos termékekkel kívánnak ellátni. Például két Rolex órát 150 Yuanért (4500 Ft), amit azután 30 Yuanra is le lehet alkudni, ha van az embernek ideje és egyáltalán érdekli az üzlet. Csak az a baj, hogy ha egyszer ránéz az árura, az olyan, mintha meg is akarná venni. (ezért a legelső szó, amit meg kell tanulni: Puja - azaz nem kell.)
A képek és feljegyzések megértéséhez ismerni kell a kínai kultúra és vallás alapjait. Ahol fontos volt ott igyekeztünk utalni rá. A történelmi idők megértéséhez célszerű ismerni a kínai feudalizmus dinasztiáit, mert szinte mindent ehhez viszonyítanak:
| diansztia | uralkodás ideje | jellemző |
| Xia | ie. 2100-ie. 1600 | |
| Shang | ie. 1600-ie. 1100 | Első írásos emlékek - jósló csontok |
| Zhou | ie. 1027-ie. 256 | |
| háborúk | ||
| Qin | ie. 221- ie. 206 | Feudalizmus kezdete, terrakotta hadsereg, Xian |
| Han | ie. 206-220 | Selyem út |
| Wei-Jin | 220-589 | |
| Sui | 581-618 | |
| Tang | 618-907 | |
| Song | 907-1279 | |
| Yuan | 1278-1400 | |
| Ming | 1400-1644 | Tiltott város, Peking |
| Quing | 1644-1911 | Ópiumháború, Shanghai |
Kellemes nézelődést kíván:
Szalay Sándor és Szalayné Tahy Zsuzsa