Ideiglenes felvételi rangsorok

Tisztelt Szülők!

A gimnáziumunkba felvételizett diákok egyesített rangsorát itt tekinthetik
meg.

A táblázat első oszlopában az adott osztályba jelentkezők közötti rangsorbeli
helyezés található. A második oszlop az OM-azonosító. A harmadik oszlop mutatja
az összpontszámot. A negyedik oszlop mutatja, hogy az adott diák hányadik az
elsőként megjelölt osztályba felvételiző tanulók között. Kékkel jelöltük azokat,
akik elsőként jelölték meg az adott osztályt, pirossal pedig azokat, akik
másodikként. (Akiknek a neve mellett alacsony piros sorszám van, azok nagyon
nagy eséllyel az elsőként választott osztályba felvételt nyernek, így nem veszik
el az adott rangsorban mögöttük levők elől a helyet.)

Javaslatunk az, hogy az iskolák Önök által megjelölt sorrendje legyen olyan,
amelyet Önök és gyermekük szeretne. Felhívjuk kedves figyelmüket, hogy
gyermekének egyetlen intézménynél sem jelent előnyt, ha az iskolák sorrendjében
előrébb sorolják az adott iskolát.

Azaz, hiába jelöl meg egy adott iskolát első helyen, egy másik gyermek pedig
sokadiknak ugyanazt az iskolát, ha az iskola rangsorában ez utóbbi gyermek
előrébb van, akkor ő fog előbbre kerülni az adott iskola, adott osztályának
rangsorában. Csak abban az esetben nem, ha a másik gyermek rangsorában előrébb
szereplő iskola már felvette őt. 

Sokan első helyre tesznek a rangsorukban olyan iskolát, ahová szinte biztosan
felveszik a gyermeküket. Ezzel nagyon rontják az esélyét annak, hogy egy kevésbé
esélyesnek ítélt iskolába bekerüljön, hiszen már az első helyre valószínűleg
felveszik, így a többi iskola listájára már nem is kerül oda a tanuló.

Ennek alapján az diákoknak és a iskolának is az az érdeke, hogy a valódi
preferecia-sorrendet adják meg, amikor az iskolákat rangsorolják.

Erről bővebb tájékoztatást a 2015. 03.12-én 17.30-kor a Díszteremben
(csütörtökön) tartandó szülői értekezleten is hallhat.