Euroscola 2017′

2017 őszén, 23 társamnak és nekem lehetőségem nyílt, egy verseny
nyereményeként, öt napos utazást tennünk Strasbourgba.

Az Euroscola egy online verseny, mely az Európai Unió összes tagállamának
középiskolásainak egy csodálatos lehetőséget ad. Iskolán belül is tartottunk egy
előfordulót, ami ugyanúgy épült fel, mint az éles verseny, hogy lássuk ki
mennyire elhivatott. A legjobb 24 diák továbbjutott az igazi versenybe. Nem volt
más dolgunk, mint felkészülni az Európai Unió történelmére és berendezkedésére
vonatkozó kérdésekre.

Mivel a verseny kérdősora, inkább egy teszthez volt hasonló melynek kérdései
folyamatosan ismétlődtek. Gyakran összegyűltünk gyakorolni, hogy mikor eljön a
nagy megmérettetés minden zökkenő mentesen menjen.

A sok készülés meghozta eredményét és Magyarországon, mi értük el az első
helyezést és nyitott volt előttünk az út az Európai Parlamentbe. Sajnos egy pár
társunk visszamondta az utat és új tagok után kellet néznünk. Szerencsésen
leküzdöttük ezt az akadályt is és így is csodálatosan éreztük magunkat. Első
nap, a korai indulás és az egész napos buszozás miatt, mindenki fáradtan rogyott
az ágyába, este a szállásunkon Tübingenben. Másnap gyorsan megérkeztünk a
gyönyörű Strasbourgba ahol sok időnk volt várost nézni, hajókáztunk is és a
népszerű Flunch-ben költöttük el vacsoránk.

Az Európai Parlamentet élveztük mindannyian a legjobban. Korán megérkeztünk,
elfoglaltunk a Kamarában a helyünket és egész délelőtt ismerkedtünk egymás
kultúrájával, kérdéseket tehettünk fel az Európai Parlament vezető tagjainak és
rengeteg új információval távoztunk ebédelni. A délután folyamán saját kis
„nemzetközi bizottságokat” alapítottunk ahol aktuális Európai problémákra
próbáltunk megoldást találni, Később mindegyik bizottság bemutatta a saját
programtervét és végre lehetőségünk nyílt szavazni is. Élményekkel gazdagon
hagytuk ott a Parlament épületét és sajnálkozva is mert ez azt jelentette már
mindannyiunk számára, hogy lassan hazafelé kell vennünk az irányt.

A másnap is az utazásról szólt. Megálltunk a BMW Weltben és romantikus sétát
tettünk München belvárosában. Az utolsó nap mindenki fáradtan és elcsigázottan
ült a buszban, tankönyvek fölé görnyedve. Rettentően sajnáltuk, hogy ilyen
gyorsan elrepült az idő. Ez az öt nap egy olyan élmény volt számunkra, amihez
hasonlóhoz lehet nem lesz részünk és sose fogunk elfelejteni. Mindenképpen
megérte elmenni és dolgozni érte. A következő generációknak is csak azt
szeretném üzenni, ha egy felejthetetlen utazásra, új barátokra és gyönyörű
helyekre vágynak; Induljanak el az Euroscolán!!!

Kata Sára 11.e

Résztvevők: Árvay Péter, Gulyás Zoltán, Józan Levente 10.c, Le Doqui Thanh,
Molnár Bálint, Petróczy Máté, Petrovics Máté 11.a , Falvi Péter, Gupta Sangeet,
Taródi Anna 11.b , Dobos Balázs, Dobos Ilona, Kereszturi Levente, Müller Gábor
11.c , Kosteleczki Anna 11.d , Berzi Richárd, Erdélyi Virág, Erdős Orsi, Goto
Erik, Kata Sára, Kis Zsófia, Rashid Dominik, Seres Petra, Szenczy Balázs
11.e

kísérőtanárok: Csupák Adrien, Seregély Ildikó