Témanapok

Témanapok – 2022
A jövő hét elején iskolánkban először rendezünk évfolyamszintű képzést, azaz témanapokat.
A program célja, hogy a két nap során diákjaink olyan oldalait fejlesszük, melyeket bár fontosnak tartunk, de a hagyományos keretek között nem, vagy csak kevéssé tudunk erősíteni.A témák és az élükön álló témafelelősök évfolyamonként:
7. évfolyam: Egészséges életmód – Kelemen Gabriella tanárnő
8. évfolyam: Médiatudatosság – Magyar László tanár úr
9. évfolyam: Elsősegélynyújtás – Formanné Kiss Andrea tanárnő
10. évfolyam: Kapcsolatok és kommunikáció – Ruszina Mónika tanárnő
11. évfolyam: Pénzügyi alapismeretek – Jánossy Emese tanárnő
A foglalkozások mindkét nap 7:45-8:45 között kezdődnek és legkésőbb 13:30-kor véget érnek.
Mivel a program a tervek szerint évente ismétlődik majd, fontosnak tartjuk a “premieren” részt vevő diákok tapasztalatait, meglátásait. Ezeket a keddi foglalkozások végén egy rövid, telefonon kitölthető, egyéni kérdőív formájában fogjuk összegyűjteni.Az osztályonkénti részletesebb tudnivalók megtalálhatóak az alábbi táblázatban:

Tamás Beáta tanárnő, Kovács Péter tanár úr