Terepgyakorlaton jártunk

Az első nap Csákvárt látogattuk meg, ami a Vértes közelében van. A dolomitos területen jól megfigyelhető a kőzetmállás. Az erdőbe beérve elkápráztat a természet nyugalma, közelsége. Fémesen csillogó, fényes szárnyú bogarak igyekeztek át az egyenetlen úton, szebbnél-szebb őszi virágok nyitogatták szirmaikat. Megfigyelhettük a korhadt fákon megtelepedő gombákat, például a színes, mintás lepketaplót. Láthattuk, ahogyan a természet szépen visszafoglalja azt, ami az övé; mohával övezett tölgyasztalt megannyi gomba és új hajtás díszített. Az út során az éhesek is jóllakhattak, mert rengeteg érett húsos somot találtunk. A nagyító kifejezetten hasznos tárgynak bizonyult. A hegy tetejéről varázslatos kilátás tárult a szemünk elé.

A második napon a Dinnyési-fertőn jártunk, ahol hasonlóságokat és különbségeket egyaránt felfedezhettünk az előző napi túrához képest. Ez egy lápos vidék, amelyet egy szárazabb időszakban vizsgáltunk. Az út kezdetén egy nem túl fiatal fahídon keltünk át, sok helyen akrobatikus mozdulattokkal egyensúlyoztunk. Itt sem maradt senki éhen, mert utunk során diófákra is leltünk. Persze a finom falatokért meg is kellett dolgozni. Sokféle állatot láttunk, például egy élénkzöld békát és egy pihepuha, ám mérgező hernyót. Megannyi madár él e vidéken, amelyeket megfigyelhettünk az erre kialakított magaslesről. Úgy gondolom, ez a nap is élményekben gazdagan, jó társaságban telt.

Az utolsó kirándulásunkhoz Katalinpuszta jelentette a megfelelő helyet. A nyugalmas gyertyános-tölgyes egészen más hangulatot árasztott. Az út mentén rengeteg tölgygubacsot találhattunk, valamint csermakkot is gyűjthettünk. Csodálatos kikericsek díszítették utunkat. Kalandos utunk során átkeltünk egy függőhídon. Az erdő szélén megnéztünk egy békalencsével borított kis tavacskát, ami lélegzetelállító látványt nyújtott. Túránk végén egy kis vadasparkot látogattunk meg, melynek egyetlen lakója volt csak, egy aranyos gímszarvas.

Ez a kirándulás felejthetetlen élményt nyújt minden természet iránt érdeklődőnek, de azoknak is, akik csak ki akarnak szakadni a város rohanó életéből (esetleg csak az iskolából).

Jövőre bátran jelentkezzetek!