SZIG színház – Beszámoló

Március 21-én este ismét nézőkkel telt meg a Szent István Gimnázium díszterme, ahol Fesztbaum Béla Boldog, szomorú dal című irodalmi estjét láthattuk. A közönség soraiban a tanárok és szülők mellett diákok és öregdiákok is helyet foglaltak.

A Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze elmesélte, hogy Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes igazán közel állnak hozzá. A magyar irodalom két nagy alakja a húszas éveik elején találkoztak és életre szóló barátság alakult ki köztük, mely természetesen nem volt mentes egymás ugratásától sem. Több anekdotikus történetet ismertünk meg, mely mindezt igazolta. Az est során a következő művekből hangzottak el részletek, némelyik versnek Fesztbaum Béla által megzenésített változatát hallhattuk.

Fesztbaum – Kosztolányi: Akarsz-e játszani?
Kosztolányi: Boldog, szomorú dal
Kosztolányi: Esti Kornél (részlet)
Fesztbaum – Kosztolányi: Lecsuklik minden pilla most
Karinthy: Tanár úr kérem (részlet) – A jó tanuló felel
Kosztolányi: Lásd, kisfiam
Karinthy: Így írtok ti részlet – Tóth Árpád, a finom: Ady Endrének
Kosztolányi: Csacsi rímek (részlet)
Karinthy: A testi fájdalom
Fesztbaum – Karinthy: A halottas kocsi
Kosztolányi: Esti Kornél éneke
Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel
Kosztolányi: Könyörgés az ittmaradókhoz

Bízunk benne, hogy azok, akik a „rengeteg fekete terem, melybe emberek sereglenek egybe, rendben elhelyezkednek, egy leplen jeleneteket pergetnek le, melyeket szemembe vennem kellemes, esetleg kellemetlen” helyett a színházi estet választották, nem csalódtak és jól érezték magukat.

Jótékonysági előadásról lévén szó, az est bevételéből iskolánk alapítványát is sikerült támogatni, melyért köszönet illet minden jegyvásárlót.

Végül, de nem utolsósorban köszönjük mindenkinek, aki munkájával hozzájárult az esemény sikeres lebonyolításához.