Hazafias költészet – különleges szavalóversenyen vettünk részt
Iskolánkat két diák is képviselte a Stefánia Palotában rendezett eseményen
A Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium 1995 óta szervezi meg országos versmondó versenyét, melynek témája a hazafias költészet a magyar irodalomban. Idén március 20-án, csütörtökön került sor a különleges eseményre, melynek társszervezője a Honvédelmi Minisztérium volt, s mely így nagyszerű helyszínen, az iskolánkhoz közeli Stefánia Palotában került lebonyolításra.
A versenyen két diák vett részt a Szent István Gimnáziumból: Pásztor Zoltán (10.b, felkészítő tanára: Jakab Katalin Edit), aki Wass Albert Üzenet haza című versét szavalta, és Kiss Mátyás Csaba (7.b, felkészítő tanára: Szabó Roland és Jakab Katalin Edit), aki Kányádi Sándor Nyergestető versét mondta. Mindketten szép teljesítményt nyújtva, méltóképpen képviselték iskolánkat, Pásztor Zoltán pedig produkciójával elnyerte a zsűri különdíját is.
Szeretettel gratulálunk az eredményes szerepléshez!
Magyar–művészetek munkaközösség