Újra túraszakkör
Túraszakkör 1. alkalom: Zebegény – Malom-völgyi túra (2025.09.13.)
Az idei első túraszakköri alkalomra szeptember 13.-án szombaton kerül sor. Ebben a tanévben kétféle túrán lehet majd részt venni. Maradnak a hagyományos, inkább teljesítmény jellegű, hosszabb túrák. Ezek távja 15 és 25 km között változhat. Ezek mellet lesznek rövidebb túrák is, ahol alkalmunk lesz kicsit jobban körülnézni a természetben, növényeket, állatokat, gombákat megismerni. Az első alkalom is ilyen lesz. Zebegényről indulunk és a Malom-patak völgyében haladva jutunk el Törökmezőig. Közben kaszálóréteket, sásos zsombékosokat, patak parti társulásokat tudunk tanulmányozni. Törökmezőn megnézzük a patakból felduzzasztott tavat, majd a Kék jelzésen és a Zöld kereszten jutunk vissza Zebegénybe. A túra mindössze 10 km, de mivel többször megállunk, ezért a visszaérkezést nehezen tudom megtippelni. Szerencsére visszafelé is sűrűn járnak a vonatok, terveim szerint legkésőbb 6-ra érkezünk a Nyugatiba.
A szokásos túrafelszerelés, élelem, ivóvíz és esőkabát(!) mellett hozhattok nagyítót, távcsövet, lepkehálót(?) bármit, ami a megfigyelést segíti.
Találkozó: 2025.09.13.(szombat), 07:45 Nyugati-pályaudvar (csarnok elején, a nagy kijelzőnél)
Az útvonal: Zebegény – Malom-völgyi-patak – Törökmező – Zebegény
Táv: kb. 10 km
Szintemelkedés: 178 m
A túra után a Nyugati-pályaudvarról tudtok hazamenni.
Jelentkezés: https://forms.gle/bPG68xdqka4d9e6F8
Kérdés esetén bátran keressétek Szabó Andrást!