A történetünk a suli bejáratánál kezdődött, ahol kora reggel találkoztunk, hogy bepakoljunk a buszba. Néhányan hoztak saját felszerelést, de a legtöbbünknek az iskola biztosította a sílécet és a botot. Viszonylag hamar sikerült minden bepaszírozni a busz aljába és elindultunk. A nyolc órás út első nagy eseménye az első wc szünet volt, mikor megálltunk egy benzinkútnál. Aztán utunkat hangos zene mellett folytattuk. Ezután még kétszer megálltunk, majd nagyjából négyre megérkeztünk jól megszokott szállásunkra, ahol a cuccaink kipakolása és a szobák beosztása után pihentünk. Szinte rögtön a finom palacsinta tésztás leves után a tanáraink nem hagyták, hogy unatkozzunk, elkezdtünk néptáncolni. Nagyon élveztük, még annak ellenére is, hogy eléggé elfáradtunk. 

Szerencsére másnap reggelre kipihenve keltünk fel, és izgatottan pakoltuk a bakancsunkat a buszba. Az első nap Gerlitzenre mentünk. Kezdőként nagyon meglepődtem a hely szépségétől és az elragadó havas hegyektől. Kezdőként még új volt a síléc érzése a lábamon, de hamar belejöttem, ahogy tehetséges edzőnk türelmesen megtanította az alapokat. Az elején még félve, de később már egész magabiztosan csúsztam én is, míg az újrakezdők, középhaladók és haladók mellettünk suhantak el. 

Hosszú és fárasztó napunk volt, de megérte, mert a finom vacsora és az újjonan szerzett élmények mindenért kárpótoltak. Az esti programot a 9.b-ek szervezték, amit mindenki nagyon élvezett. Korán lefeküdtünk és reggel korán felkeltünk, hogy újra felkészüljünk a nehéz napra. 

A második napon is Gerlitzenen voltunk. A kezdők megtanultak hozzázárni a kanyarban, a középhaladóknak reggel tanítás volt és délután szabadsíeltek, ahol felfedezték az összes többi pályát. Ebéd időben megálltunk az egyik hüttében ebédelni. Néhányan rántotthúst ettünk, volt aki hamburgert sültkrumplival és volt, aki császármorzsát, hozzá pedig skiwassert ittunk. 

Az esti programot most a 9.a-ok szervezték. Tulajdonképpen szerencsejátékoztunk papírcetli zsetonokkal. Én és a barátaim pókeroztunk, legalább is megpróbáltunk, hiszen nem mindenki ismerte a szabályokat, de így is jól szórakoztunk. 

Este ahogy beestünk az ágyba azonnal elaludtunk. 

Másnap már Bad Kleinkirchheimbe mentünk, egy jóval nagyobb sípályára, ahol sokkal meredekebb és hosszabb pályák voltak. Kezdőként délelőtt még csak a kék pályán mentünk, de a fantasztikus ebéd után, felmerészkedtünk az egyik hegycsúcs tetejére. Sok-sok szenvedés árán (hisz még nem voltunk olyan profik) és nagyjából két és fél órával később leértünk. Nagyon élveztem és ezzel nem csak én voltam így. A középhaladóknak egész napos oktatás volt, ahogy az újrakezdőknek is. 

A visszaút a szállásra kicsit hosszabb volt, hisz ez a sípálya meglehetősen távolabb volt, mint Gerlitzen.

A vacsora megint isteni volt.  Az utolsó esti programot a tanáraink szervezték: egy körben ültünk és mindenki kapott egy lapot és, akinek a kezében egy bizonyos lap volt az eggyel alrébb ült a szomszédja ölébe, és az nyert, aki először körbeért. 

A negyedik síelős napunk nagyon klassz volt. Megint Bad Kleinkirchheimen voltunk. Minekünk kezdőknek ez volt az első napunk, ahol botot is használtunk. Később két választást kínált az oktató: vagy megint felmegyünk az egyik hegy tetejére vagy lehetett szabadsíelni a kék pályán. Én inkább a kék pályán maradtam két másik lánnyal. Nagyon élveztük, hiszen már nagyon gyorsan le tudtunk siklani a hegyről. De nyilván a másik fele a csoportnak is élvezte a magas hegy tetejéről való lecsúszást. A többi csoportnak is tudtommal szabadsí volt, amit ők is eszméletlenül élveztek. Mint mindig. 

Sajnos ezen a napon nem volt esti program, mert pakolnunk kellett, mert másnap már nem mentünk vissza a szállásunkra a félnapos síelésünk után.  

Az utolsó napra visszatértünk Gerlitzenre. Mindenki még párszor lecsúszhatott a hegyről, de már mindenkiben benne volt a búcsú keserű öröme. Délben mindenki boldogsággal a szívében, új emlékekkel a lelkében hagyta el a pályát, hogy aztán a hosszú útra felkészülve, végleg visszatérjen unalmas, megszokott, dolgozatokkal teli hétköznapjaihoz.
Petrányi Zsófia és Yin Jiayí Amy 9.a

Foto: Forrás Péter