Első nap csak utaztunk. A busz kényelmes volt és többször megálltunk, hogy kinyújtóztassuk az elgémberedett tagjainkat. A kedvenc megállóm a Mekinél volt Ausztriában, ahol elmentünk ebédelni. Késő délutánra értünk a szállásra és egy gyönyörű panorámára néző szobát kaptunk a barátaimmal. A finom vacsora után pedig a tanárok táncházat rendeztek. A szobánk tiszta és rendezett volt, ezért próbáltuk mi is rendben tartani.
Másnap elmentünk Gerlicenre síelni, ami elég ijesztő volt, mert még soha nem volt sítalp a lábamon. Réka a síoktatónk viszont nagyon türelmes volt. Már az első napon levitt minket egy egyszerűbb kék pályán, amin szinte mindenki elesett legalább egyszer, de ő mindenkinek segített. Délután pedig már szabadsíre is elengedett minket azon a kék pályán, amin gyakoroltunk eddig.
A következő napra nagy szelet mondtak és lezárták a Gerliceni pályák nagy részét, ezért elmentünk Bad Kleinkirchheimbe, ahol az ott lévő leghosszabb kék pályán síeltünk le Rékával. Eleinte nagyon félelmetes volt ez a hosszú és az előzőnél meredekebb pálya, de mikor leértünk az aljára már nem volt annyira ijesztő. Mikor másodjára mentünk le rajta már egyáltalán nem féltem.
Vasárnapon Nockalmbahni pályára mentünk annak is a felső pályájára, ahol már reggeltől kezdve olyan köd volt, hogy alig láttunk. Délutánra pedig olyan vihar jött, hogy inkább a hüttében vártuk meg a végét. Ekkora már teljesen átáztam és átfagytam, ami nagyon nem esett jól, másfelől pedig a délelőtti síelés alatt elestem és megsérült a térdem és fájt. Miután elült a vihar Réka felajánlotta, hogy levisz minket a piros pályán, de én inkább a sífelvonóval lementem, mert nem akartam megkockáztatni, hogy a sérült térdemmel síeljek le. Este viszont Forrás tanár úr adott egy krémet, amitől reggelre jobb lett.
Az ötödik napon jöttünk rá, hogy milyen gyorsan telik az idő és hogy ez az utolsó teljes napos síelés a táborban. Reggelre viszonylag meggyógyult a térdem, ezért magabiztosan mentem neki ennek a napnak. Visszamentünk Bad Kleinkirchheimbe és lecsúsztunk azon a kék pályán, mint a második nap, csak most kétszer olyan gyorsan. Réka délután felvitt a 7-es piros pályára, amin nagyon élveztem a síelést. Utólag nagyon örültem, hogy a térdem meggyógyult és el tudtam menni aznap is síelni, mert végre kezdtem élvezni.
Elérkeztünk a tábor utolsó napjához. Gerlicén síeltünk egész délelőtt, de már a piros pályákon, ahol összefutottunk az újra kezdőkkel és velük szabad síeltünk egész délelőtt. Délben pedig Rékával lesíeltünk egy rövid fekete pályán is. Az utazás visszafelé sem volt rövidebb. Megint megálltunk a Mekinél. Mire visszaértünk az iskolához már mindenki hulla fáradt volt, de még mindenki segített kirámolni a buszból.
Ez egy hatalmas élmény volt megtanulni síelni ebben a táborban, mert a síoktatók rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak, másfelől pedig a társaság is hihetetlenül jó volt. A szállás kifejezetten szép volt, a szobák rendezettek és jól felszereltek voltak és a vacsorák is isteniek voltak. Összefoglalva különösen jól éreztem magam a táborban és szerintem nincs is jobb módja, hogy megtanulj síelni ennél.

Petrányi Blanka 9.d