Elkezdődött a jubileumi tanév!
A szeptember 1-jén, kedden reggel iskolánk diáksága, jelenlegi és egykori tanárai, szülők, öregdiákok és az eseményre érkezett vendégek előtt, ünnepélyes keretek között megkezdődött gimnáziumunk 125. tanéve.
A jubileumi ünnepséget Baranyai Eszter 10.c osztályos tanulónk és Somogyi Zoltán 1997-ben érettségizett öregdiákunk vezették.
Az ünnepély a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, amelyet a Szent István Gimnázium Vegyeskara és az alkalomra összeállt öregdiák-vonósnégyes kísért.
Ezt követően Szacsvay László, a gimnázium 1966-ban végzett, Jászai Mari-díjas, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett öregdiákja, matematika-érettségijének kalandos történetét felidézve szavalta el Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versét.
Folytatásként az iskola különböző nemzedékeinek kapcsolódása jelent meg egy dalban: Fehér Anikó karnagy, népzenekutató, egykori tanárunk, Dobos Anita öregdiák és Dobos Zsófia jelenlegi tanuló előadásában csendült fel az Ó, Szent István dicsértessél című ének.
Ezután az iskolai Diákönkormányzat nevében Bednárszky Szonja 10.b osztályos tanulónk köszöntötte a diákságot és ismertette a jubileumi tanévben várható DÖK-eseményeket.
Ezt követően Jeneiné Bicsák Krisztina tanárnő, a matematika munkaközösség vezetője a matematika iránti elkötelezettségük elismeréseként és további támogatásukra nyolc diáknak adott át egy-egy éves előfizetést a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokra.
Az ünnepélyes tanévnyitó folytatásaként az iskola történetében meghatározó szerepet betöltő zene iránti kötődésünket idéztük fel az öregdiák-vonósnégyes közreműködésével, amely Weiner Leó Rókatáncát adta elő. Az együttes tagjai: Hörömpöli Anna (2013/E) és Hörömpöli János Richárd (2020/A) hegedűn, Kertész Zsuzsanna (1969/C) brácsán, valamint Kelemen Márton (2026/A) csellón.
Ezt követően Lázár Tibor igazgató úr tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben a Szent István Gimnázium 125 éves múltját és az iskola közösségét meghatározó értékeket idézte fel. Kiemelte az „Istvános szellem” fontosságát, amely az értékőrzés, a kreativitás, az önálló gondolkodás, a közösség és a folyamatos megújulás jegyében formálódott az elmúlt évtizedek során. Beszédében hangsúlyozta, hogy az iskola célja nem csupán a tudás átadása, hanem felelősségteljes, gondolkodó és önálló emberek nevelése. A bejövő hetedikes és kilencedikes diákokat arra biztatta, hogy őrizzék meg az iskola hagyományait, ugyanakkor merjenek kérdezni, alkotni és saját értékeikkel továbbírni a gimnázium történetét.
Az ünnepélyes tanévnyitó végén a több mint hatvanéves hagyományt követve, Erkel Ferenc Hunyadi-indulója csendült fel.
Az ünnepség után diákjaink osztályfőnöki órákon vettek részt, amelyeken visszatekintettek a nyárra, megtudták az előttünk álló tanévvel kapcsolatos legfontosabb információkat, valamint átvették tankönyveiket.
A nap további különlegessége volt, hogy a Sláger Reggel című rádióműsor iskolánkból került adásba. A Somogyi Zoltán öregdiákunk által vezetett műsorban az iskola több pedagógusa, egykori és jelenlegi diákja is megszólalt.
Sikeres és boldog jubileumi tanévet kívánunk az istvános közösség minden tagjának!



Fényképek: Gregus Bertalan