“Ez a vonatút túró lesz!”, mondtuk egymásnak, amikor elindultunk szeptember 5-én a Nyugati pályaudvarról, ahonnan 16 óra vonatozás és kettő átszállás kellett ahhoz, hogy el tudjunk jutni Wildeshausenbe. Az elrettentő szám ellenére meglepően kellemesen és jó hangulatban telt az utazás, bár a végére természetesen elfáradt a csapat. Az ottani vasútállomáson szerencsére már vártak minket a cseréink, akik autóval vittek haza, ahol rendesen ki tudtuk pihenni magunkat. Másnap sokáig alhattunk, hiszen vasárnap volt, amit a családdal töltöttünk. Mindnyájan kipróbálhattunk helyi különleges ételeket, amit az ottani szüleink főztek. Ezentúl kiváló programokat is szerveztek nekünk, valaki Oldenburgba ment, ami egy közeli város, páran a kicsi, de annál szebb Wildeshausent fedezték fel, sőt valakiket egy kosárlabda-mérkőzésre vittek el. Mindenki szuper élményeket szerzett ezen a napon és ennek örömére este páran össze is gyűltünk, hogy kibeszéljük az aznapi tapasztalatainkat. 

A hétfői napot a helyi gimnáziumban kezdtük, ahol részt vehettünk két tanítási órán. Ezek egészen izgalmasak voltak, már amennyire értettük őket. Az órákat egy ebéd követte, majd az iskolából indulva a németek körbevezettek minket Wildeshausenben és megmutatták a helyi építészeti kincseket. A nap hátralevő részét mindenki máshogyan töltötte, valaki pihent, valaki élvezte a szép időt és természetet, de voltak olyanok is, akik elmentek a helyi folyóba úszni és supozni. Természetesen az esti találkozás és beszélgetés aznap sem maradhatott el.

A kedd izgalmasnak ígérkezett, hiszen aznap Hamburgba utaztunk, ahova két óra alatt el is jutottunk Wildeshausenből. Az ottani program első része egy izgalmas séta volt a nagyvároson keresztül, ahol megtekinthettük a helyi építészti csodákat és mesébe illő kanálisokat, sőt még a hatalmas zenei centrum teraszára is felmehettünk, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Ám a főattrakció csak ezután következett, hiszen ekkor látogattunk el a Miniatur Wunderland-ba, ahol megcsodálhattuk a rendkívül részletes maketteket. Sajnos itt csak pár órát töltöttünk, de ez a múzeum minden benttöltött percet megért.

A szerdai napot szintén Wildeshausenen kívül töltöttük, mivel Brémába utaztunk reggel. A nap nagy részében a belvárost jártuk be, ami gyönyörű volt. Megnéztük a dómot és persze a brémai muzsikusok szobrával is fotózkodtunk. Ami viszont a nap fénypontja volt, hogy sétálhattunk a brémai kis utcácskákban, ahol mindenféle manufaktúrát lehetett találni. Be is tértünk abba, ami mindenféle cukor-különlegességeket árult. Délután szabad program volt, így páran elmentünk megnézni az egyik német cserének a focimeccsét, ahol nagyon jó hangulat volt, hiszen nyert a helyi csapat.

A csütörtök kicsit nehézkesen indult, mivel a vonat az Északi-tengerhez késett, ami kicsit felborította a programtervet. Viszont ez nem szegte a lelkesedésünket, az ottani látvány és gyönyörű időjárás mindenben kárpótolt, a közös programok pedig a hét egyik legjobb élményei voltak. Először fókaetetésen vettünk részt, ami nagyon aranyos program volt. Ezt egy igazi kaland, az iszaptúra követte. Kicsit iszaposak lettünk, de egy remek vezetés keretein belül többfajta állatot is láthattunk. Ezalatt a nap alatt igencsak elfáradtunk, így egy kiadósat aludtunk, hogy felkészüljünk az utolsó napunkra.

Pénteken is az iskolában kezdtünk, ahol ismét beültünk egy tanítási órára, onnan pedig egyből siettünk át a városházára, mivel egy négy részből álló próbán vettünk részt, hogy hivatalosan Wildeshausen “mestereivé” váljunk. Innen egy ebédet követően visszatértünk a gimnáziumba, ahol megbeszéltük a héten történteket. Szerencsére a nap hátralevő része szabad volt, amit természetesen együtt töltött a csapat, hogy megünnepelje a hetet.

Másnap már korán reggel indult a vonatunk haza, így az állomáson vettünk könnyes búcsút, bár biztos vagyok benne, hogy nem ez a hét volt az utolsó közös emlékünk a cseréinkkel. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy egy élményekben gazdag és kifejezetten szuper héten vagyunk túl, amire később is boldogan fogunk visszagondolni. Természetesen ez nem jöhetett volna létre a tanáraink, Vimlátiné Kálmán Judit és Porkoláb Panna Klára, az iskola és a szülők támogatása nélkül, amiért rendkívül hálásak vagyunk!

Árokszállási Márton, 12.a