Szititour a jubileum évében
A 125. jubileumi tanév keretében idén is megrendezésre került a Szititour, immár 16. alkalommal. Az október 10-én megtartott versenyen a résztvevő csapatok iskolánk történetéhez kapcsolódó, izgalmas és érdekes feladatok megoldásán keresztül játékosan ismerkedhettek gimnáziumunk múltjával.
Az október 10-én tartott versenyen 18 csapat vett részt, közülük 7 diák, 4 öregdiák, 4 tanári és 3 családi formáció. Az indulók között voltak, akik először vettek részt a versenyen, de akadtak olyan csapatok is, akiknek az idei verseny már a tizedik alkalom volt.
Hálásan köszönjük Seregély Ildikó tanárnőnek és családjának a program megvalósításáért végzett áldozatos munkájukat és elkötelezettségüket.
Az alábbiakban Ruszina Mónika tanárnő beszámolója olvasható az eseményről.
Városbéli csavargások a Csacskajajjal, avagy ilyen volt a 2026-os Szititour
„Szititour-ról” sok évvel ezelőtt hallottam először, amikor az Istvánban kezdtem tanítani. Még nem tudtam, mi az, csak hogy a kollégáim lelkesen beszéltek rejtvényről, megfejtésről, készülődésről. Arról, hogy az útvonal titkos és már ahhoz is rejtvényt kell megfejteni, hogy a következő állomásra eljussunk. Tőlem is kérdezték, hogy volna-e kedvem csatlakozni valamelyik csapathoz – akár diákokhoz, jöhetnek családtagok, jó lesz –, de akkor nem vonzott a gondolat. A következő tanév eleje ismét Szititour-lázban indult, megint megtalált a részvétel lehetősége és ezúttal – minő szerencse! – nyitottabb voltam, így megalakult a kis csapatunk; az első, amellyel belevetettem magam a városismereti vetélkedőbe.
Hamar kiderült, hogy ez a játék könnyen beszippantja az embert, hiszen már a beugró kérdések is felcsigáztak: ha felismertem egy helyszínt, azért, ha pedig nem, azért. Mellékhatásként az ember egyből más szemmel kezdi járni a megszokott utcákat, más szemmel nézi az épületeket, éli meg a jól ismert (?) városát. Így aztán a következő években nem volt kérdés, hogy részt veszek és az sem volt akadály, hogy a négyfős csapat összetétele, akárcsak a motivációnk, időről időre módosult picit. Kezdetben például viszonylag feszesen tartottuk a tempót, bár már akkor is szempont volt, hogy a végén beülünk kávézni-sütizni valahova. A következő októberben tour-on már nem csak a végén. Aztán már nem csak a mi csapatunk. Aztán már a tempó sem volt olyan feszes. És mindez csak hozzátett ahhoz, hogy mindig jól éreztük magunkat.
Idén egészen extrán alakult a start: kezdő csapatunk, a Csacskajaj menet közben újabb taggal, majd egy ifjú unokával bővült, míg a befutóra ismét eredeti létszámban, ám kissé módosult összetétellel értünk célba. A második állomást elvétettük (ilyen még sosem történt velünk korábban), én pedig, mielőtt megtaláltuk volna a valódit, kisebb balesetet szenvedtem, de ez nem tántorított el attól, hogy végigmenjek a tour-on. Ilyen társakkal persze eleve jó móka a városban csavarogni!
Immár hagyományosan – ezúttal az Urániában – közösen kávéztunk az utánunk induló „ellenfél” csapattal. Ez remek alkalom volt egykori kollégánkkal is találkozni és egy másiknak közös képet küldve jelezni, hogy gondolunk rá. Amit szintén szeretek a Szititour-ban: itt mindenki meg tudja találni azt, amiért jól érzi magát: van, akit a következő állomás megfejtése izgat, mást a kérdésekre kapott válasz, valakit az, hogy minél gyorsabban teljesítse a tour-t, és van, akinek a következő állomás közelében felsejlő kávé lebeg lelki szemei előtt. 😊
Hogy mi mindent tudhattunk meg idén? Én például azt, hogy a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet templom gyönyörű! És az idei év apropóján azt is, hogy mi köti a 125 éves Szent István Gimnáziumhoz a helyszíneket – például az imént említett templomon kívül a Madách Gimnáziumot és a New York Kávéházat. Avagy, hogy ki, vagy mi a kapocs az iskolánk és a Katona József Színház, esetleg a suli és a Klotild Palota közt, és hogy mit lehet tudni némely tantermünk névadójáról, Erdős Pálról, vagy Konorót Gyuláról. Utunk során útba ejtettük az Országházat (újabb rejtvény, újabb fotó), rácsodálkoztunk arra, hogy a Belvárosban egy irodaháznak tűnő épület milyen sportlétesítményt rejt uszodával az alagsorában, végül a Szent István Filharmonikusokhoz kapcsolódva eveztünk zenés vizekre és a Bazilikánál zártuk utunkat. Apropó, tudjátok, mi lesz 2026. december 14-én este a Bazilikában? 😉
S hogy nekem mit adott ez a Szititour? A sok sétán, új információn, városismereti érdekességeken túl olyan közös élmény örömét, amire majd a rengeteg elkattintott fotót visszanézve évekkel később is jó lesz emlékezni. És aki(k) nélkül mindez nem jött volna létre: kedves kollégánk, Seregély Ildikó tanárnő, aki évek óta szíve-lelke e projektnek. Korábban egykori diákjai is segítették ebben, ám ezúttal csak a családjával dolgozott azon, hogy élvezetes és magas színvonalú programot varázsoljon nekünk, az Istvános közösségnek. Óriási köszönet érte!
Jövőre, Veletek, ugyanígy.
Ruszina Mónika

