2017. március 4-én szombaton 8 órától kezdődtek az elődöntők a XIII.
Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny keretében,
több helyszínen. A döntőre, és az ünnepélyes eredményhirdetésre a Nagykőrösi
Arany János Kulturális Központ színháztermében került sor. Az országos verseny
harmadik helyezettje: Lukács Lilla Réka, második helyezett Gera
Zsuzsanna, (Nagykőrös város képviseletében), és az első helyezett Zsohár
Veronika lett.
Várjuk négyfős csapatok jelentkezését 2017. március 14-ig.
Téma: Ki tud minél többet Európáról és az Európai Unióról
A játék menete az euroscola.hu oldalon megtekinthető. A helyi verseny ideje: március 22-én csütörtökön
délután 14:40.
Fizika szertárunk kincsei - eszközkiállítás az aulában
A Fizika Szertár Projekt keretében a Szent István Gimnázium Fizika
szertárának kincseiből restauráltunk, felújítottunk egy pár eszközt, például a
Kiss-féle távírót és a Ruhmkorff szikrainduktort. Az eszközök megtekinthetők
iskolánk első emeleti aulájában kiállítva. Új eszközöket is készítettek a
tanulók: Chladni-féle porábrákat rajzoltunk ki, illetve megmutattuk, hogy az
uborka világítani is tud. :)
Világos Blanka (11.B) a 10. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA) dicsérő oklevelet szerzett.
A versenyt az indiai Bhubaneswarban rendezték meg 2016. 12. 09 - 19. között, 42 ország részvételével. A magyar csapat összesen egy bronz érmet és két dicsérő okleveles helyezést ért el.