A Szegedi Tudós Akadémia konferenciáján jártunk

A Szegedi Tudós Akadémia konferenciáján jártunk

Találkoztál már valaha Nobel-díjassal? Végig ültél már egy három órás konferenciát, amelyen angolul hallgatsz biológiai szaknyelven megírt előadásokat? Töltöttél már csak azért két éjszakát a négycsillagos Novotel Hotelben, mert érdekel a kutatás? A szegedi tudós konferencia idén tizenharmadik alkalommal került megrendezésre, és ezekre adott lehetőséget.

De mit is jelent az, hogy tudós konferencia, és mi köze van ehhez három tizedikes diáknak?

A tudós konferencia, azok alapján, amit a hétvégén láttam, azt jelenti, hogy számos magyar és nemzetközi kutató összegyűlik, és azért beszélgetnek egy adott témáról, mert élvezik, és szeretnék, hogy minél több fiatal lássa meg ennek a szépségét. A program hivatalos neve: „Nobel-díjasok és tehetséges diákok 13. találkozója”. Olyan 11-12. évfolyamos tanulóknak találták ki, akik egy háromrostás felvételi után kerülnek be a programba, és rengeteg új dolgot próbálhatnak ki. Kutathatnak az általuk választott témában, konferenciákra járhatnak, találkozhatnak megszámlálhatatlan mennyiségű és felbecsülhetetlen tudású tudóssal. Sikeres felvételi után őket hívják „Szent-Györgyi-hallgatóknak”, hiszen a tét az orvosbiológiai kutatások jövője. És, hogy miért pont Szegeden? Azért, mert itt fedezte fel Szent-Györgyi Albert a C vitamint, emellett ő az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas, aki Magyarországon élt és dolgozott.

 

Programok

Már vasárnap (02.24.) délután a vonaton ülve is egyértelmű volt, hogy elég sűrű lesz a program, és szükség lesz annak a harminc oldalas, kétnyelvű tananyagnak az ismeretére, amelyet előzetesen kaptunk meg. Egy kiadós városi séta után kb. 16 órára érkeztünk a hotelbe, ahol regisztráció után felmentünk a szobába. Mindez csöppet sem zajlott akadálymentesen. Először is nem tudtunk rájönni, hogy működik a lift, ezért majdnem bent ragadtunk a bőröndökkel együtt. Miután nagy nehezen felértünk a szobába és megcsodáltuk a kilátást, konstatáltuk, hogy a lámpák nem működnek, szerencsére ez később megoldódott. A vacsora viszont mindenért kárpótolt.

Hétfőn (02.25.) reggel hétre mentünk reggelizni, ahol elmondták, hogy szinte azonnal indulunk Hódmezővásárhelyre laborgyakorlatra. A buszon már nagyon izgatottak voltunk, mert szó szerint fogalmunk sem volt arról, hogy mi fog történni. Fél óra múlva a Németh László Gimnázium, ijesztően profin felszerelt laboratóriumában találtuk magunkat. Miközben nagyban beszélgettünk, a következő kiáltást hallottuk: „Szóval, aki szívet akar boncolni, az jobbra, aki szemet, az balra menjen!” Mire felocsudtunk, szikével a kezünkben álltunk egy szarvasmarha szívével és egy biológia szakos hallgatóval szemben. Ebéd után a József Attila Tanulmányi és Információs Központban került sor arra a háromórás beszélgetésre, amelynek az elején a Szegedi Egyetemről beszéltek nekünk, utána a programról, majd átadták a „Kiváló diák” díjat Bitay Gergőnek, aki a nátrium és kalciumionok szerepével kapcsolatban kutatott. Ezt követte Erwin Neher, német Nobel-díjas másfél órás előadása. Életemben először kellett angol szaknyelven előadott tudományos szövegre koncentrálnom, és őszintén szólva, nagyon fárasztó, mégis érdekes volt. A Max-Planck Intézet igazgatója dolgozta ki azt az eljárást, amelyet patch clamp-nek neveznek, tehát a sejtek ioncsatornáinak biofizikai vizsgálatáért kapta (Bert Sakkmannal együtt) a Nobel-díjat. Az előadás után a Szegedi Nemzeti Színházban volt a gálaest, ahol néptáncokat és dalokat láttunk-hallottunk. A gálavacsorán (ahol természetesen kötelező volt a kisestélyi) személyesen beszélgethettünk olyan hallgatókkal, akik a biológiai kutatások miatt választották a Szegedi Egyetemet.

Kedden (02.26.) az utolsó reggelink elfogyasztása után részt vehettünk két kerekasztal beszélgetésen, amit a Szent Györgyi-diákok tartottak. Az első magáról az egyetemről szólt, itt kérdéseket tehettünk fel a képzéssel kapcsolatban, informálódtunk a vizsgákról és a tanárokról is. A másodikat egy, még gimnazista fiú moderálta, és többek között még egyszer átismételte velünk az akciós potenciál fogalmát, az idegsejtek felépítését és a szinapszisok lényegét. Utána fájó szívvel, de elhagytuk a hotelt és elindultunk hazafelé.

Mi a tanulság?

Annyit szerintem megtanultunk ebből a konferenciából, hogy az ilyen, első látásra talán túl unalmasnak tűnő eseményekre igenis érdemes elmenni, még ha plusz energia befektetés is, hiszen a témazárók helyett „csak” biológiával foglalkoztunk. Továbbá az is egyértelművé vált, hogy a kutatói életpálya élethosszig való tanulás – csak az válassza, akinek ehhez tényleg van kedve és elhivatottsága. Az viszont örök életre szóló élmény volt, hogy mennyi hozzánk hasonlóan érdeklődő diák van az országban. Köszönjük Magyar László tanár úrnak, hogy elkísért minket, és mindenben segített, Sumi Ildikó tanárnőnek pedig az ötletet és a bizalmat. Ha pedig bármilyen kérdésetek lenne a konferenciával kapcsolatban, keressetek minket bátran!

Csatár Eszter (10.B), Kiss Blanka Zselyke (10.A), Sávos Dorottya (10.B)