Iskolánkról

Pszichológus

Pál Kata Dorottya
Iskolapszichológus

 

BEMUTATKOZÁS

Pál Kata Dorottya vagyok, a Szent István Gimnázium iskolapszichológusa. Pszichológusi diplomámat az ELTE Tanácsadás és Iskolapszichológia szakirányán szereztem meg, jelenleg is ezen az egyetemen végzem a Tanácsadó szakpszichológus képzést. Az itteni munkám mellett jelenleg a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban dolgozom iskolapszichológusként, illetve a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál is tevékenykedem. Nagyon fontos számomra a munka mellett önmagam folyamatos továbbképzése, hogy ezek által bővítsem eszköztáramat és szaktudásomat. Pszichológiai szemléletmódok közül alapvetően a személyközpontú szemlélet áll hozzám legközelebb. A konzultáció során minden diáknak igyekszem a neki megfelelő módszert megtalálni, és hiszem, hogy mindenki rendelkezik olyan belső erőforrásokkal, amelyeket mozgósítva tud dolgozni a problémán, helyzeten akár iskolapszichológusi segítséggel, akár másfajta módon. Alapvetően többféle módszerrel dolgozom, gyakran alkalmazok a mindenkiben jelenlévő kreativitásra építő módszereket ezzel támogatva a diák belső erőforrásainak mozgósítását.

Iskolapszichológusként a munkámat a szülőkkel és pedagógusokkal való konzultáció, a diákokkal való egyéni tanácsadás, támogató beszélgetés, valamint különböző témákban csoportos osztályfoglalkozások tartása jellemzi. Gimnáziumi iskolapszichológus tapasztalataim alapján különösen fontosnak tartom a teljesítmény okozta stressz és szorongás oldását, az önbizalom erősítését, a kortárs kapcsolatokban jelentkező nehézségekkel való foglalkozást, az elakadásokban és problémahelyzetekben való megtámogatást, döntések meghozatalának segítését, mint a pályaválasztás.

 

ELÉRHETŐSÉGEK

Konzultációs időpontok (Helyszín: Szent István Gimnázium, III. emeleti, francia-spanyol-olasz szertár):

  • Hétfő és pénteki napokon: 13:00-17:30-ig
  • Szerdánként: 10:00-15:00

A konzultációkhoz minden esetben előzetes bejelentkezés szükséges.

Időpontokat e-mail-es bejelentkezés alapján vagy telefonon lehet kérni az alábbi elérhetőségen:

iskolapszichologus@szigbp.hu

Iskolapszichológusi honlap: https://palkatapszichologus.wixsite.com/palkatapszichologus

 

AZ ISKOLAPSZICHOLÓGUS FELADATAI

Az iskolapszichológus feladatköre felöleli az iskolához tartozó valamennyi személyt, azonban legfőbb kliensei a diákok, akikkel egyéni tanácsadás vagy csoportos foglalkozások, felmérések (például tanulásmódszertan, pályaorientáció, társas kapcsolatok felmérése) során kerül kapcsolatba. Egyéni tanácsadásra a diákok általában teljesítmény-problémák, pályaválasztási bizonytalanság, magánéleti nehézségek, kortársakkal vagy családban lévő konfliktusok, beilleszkedési nehézségek, stresszkezelési nehézségek miatt jelentkeznek.  A diákokkal való egyéni foglalkozás mellett a szülők és pedagógusok is kérhetik az iskolapszichológusi segítséget, amennyiben iskolai problémáról van szó.

Az iskolapszichológust mindenki önként, saját problémájával keresheti fel. Az iskolapszichológus senkit nem kényszeríthet konzultáción való részvételre, illetve harmadik személy nem rendelhet be hozzá senkit, az érintett beleegyezése nélkül. A beszélgetések során elhangzottakkal kapcsolatban – a rendkívül súlyos, ifjúságvédelmi krízishelyzeteket leszámítva – az iskolapszichológust szakmai titoktartás kötelezi. Szakmai kompetenciája körébe tartozik a konzultáció és a néhány alkalmas pszichológiai tanácsadás, a terápia azonban nem. Ha mégis ez utóbbira lenne szükség, akkor segít felvenni a kapcsolatot a megfelelő intézményekkel és szakemberekkel.