A Dachstein-i sítábor

Filip Krisztina 9.a - 2015-02-24

2015. január 23. és 28-a között az iskola 7; 8; és 9. évfolyamos diákjai Kempl Klára tanárnő, és Forrás Péter tanár úr szervezésében sítáborban vehettek részt, Dachsteinben.

23-án, pénteken az első néhány órát még meg kellett hallgatnunk, végül 12 óra után pár perccel indult el a buszunk. Az út jó hangulatban telt, mindenki beszélgetett, vagy játszott a társaival. Akik arra készültek, hogy majd pihennek a buszon, hamar belátták, hogy erre semmi esélyük. A körülbelül 8 órás út alatt a Viharsziget című filmet is megnéztük. Este, vacsora után mindenki lefeküdt, hogy erőt gyűjtsön a másnapi síeléshez.

Szombaton reggel, ahogy felébredtem, kinéztem az ablakon, és kerestem a jól megszokott hegyeket, semmit nem láttam, a nagy köd fehérségében elveszett a gyönyörű táj. Reggeli után, a menetrendszerinti síbusszal mentünk a pályákhoz. A hegytetőn örömmel konstatáltam, hogy a felhő ugyan az egész hegyet beborította, de nem volt nagyon sűrű, így a bemelegítés után bátran indultam neki a próbacsúszásnak. Itt mérték fel oktatóink a sítudásunkat, és ennek megfelelően osztottak be mindenkit a megfelelő csoportba. Ezután kezdődött el az igazi síelés: a teljesen kezdőkkel minden nap Gyuri bácsi (Blaskovics György) foglalkozott, az újrakezdőket Forrás Péter tanár úr tanította, míg a középhaladókkal és a haladókkal Gábor (bácsi) (Bánhegyi Gábor) síelt. A kezdőket kivéve mindenki fél napig vett részt az oktatáson, majd a nap másik felében kisebb csoportokban szabad síelésre volt lehetőség.

Másnap, vasárnap reggel, már gördülékenyebben indult a nap, lassan mindenki megszokta a tárolóból való léc-kipakolós rendszert, illetve a csoportbeosztással sem telt el már idő. Az időjárás nem sokat változott az előző napihoz képest, egyszer sűrűbb, másszor gyengébb köd ült a hegyeken. Mindezek ellenére a kezdők minden nyafogás nélkül, kitartóan küzdöttek a sítudás megszerzéséért, a többiek pedig a megszokottnál óvatosabban élvezték a friss levegőt, a felvonózást és a lesiklást, a mozgás örömét. Este, vacsora után Szecsődi Tamás tanár úr gitár kísérete mellett énekeltük el kedvenc táborozós dalainkat. Sajnos többen megbetegedtek, belázasodtak, így nemcsak síelni, de énekelni sem tudtak velünk.

Hétfő reggel is gyenge ködszitálásban utaztunk a felvonón a hegytetőre, ahol közösen melegített be a sereg. Én már izgatottan vártam ezt a napot, mivel hétfőtől szerdáig lehetőségünk nyílt Zitával (Bánhegyi Zita) snowboardozni tanulni. Így néhány vállalkozó szellemű diák (köztük én is) külön csoportba, a hódeszkások csoportjába soroltunk, és egy kicsit másképp melegítettünk be. Az addigi 4 csapat 3-ra redukálódott, és így folytatta tovább a síelést. A snowboard remek szórakozás volt, de a tudásért sokszor el kellett esni, és ami nehezebb, fel is kellett állni. A védőfelszerelés is furcsa lehet egy síelőnek, de sokszor megment a kék foltoktól.  A közös esti program székfoglaló volt, amit Tamás Beáta tanárnő, és Baranyi Virág vezetett.

A keddi napon az eddigi mostoha időjárás erős havazással párosult, ami már a napi rutinra is hatással volt. Mint minden reggel, aznap is pontosan, teljes harci díszben érkeztünk a buszmegállóba. A sűrű havazás miatt a busz körülbelül 3 percet késett, ez az idő viszont elég volt ahhoz, hogy minket is belepjen a hó. Mielőtt beszálltunk volna a buszba, mindenki le kellett söpörje a több centi vastagon álló havat az előtte levő válláról. Délben, a kötelező ebédidő után aztán többen úgy döntöttek, hogy a matekversenyen résztvevőkkel, akik ezen a délutánon kellett megírják a feladatsorukat, haza mennek a szállásra, ahol megszárítkozhattak és megpihenhettek. A kitartóbbak csoportja csak később, a 16:00-ás busszal utazott vissza a szállásra. A fárasztó napot énekléssel, utána pedig pakolással zártuk.

Szerdán reggel, a buszra várva mindenki a hatalmas, tekintélyt parancsoló hegyeket fényképezte. Az időjárás nem engedett el bennünket anélkül, hogy a napsütéses Dachsteint meg ne ismernénk. A köd és hó mentes, napos téli időben mindenkinek sokkal jobb kedve volt, sőt a snowboardozás is már jóval könnyebben ment, mint azelőtt. Nem én voltam az egyetlen, aki sajnálta, hogy délben le kellett jönni a pályáról, mert a busz 14:00-kor indult haza, Budapestre. Az úton, ahogy odafele is, kitűnő volt a hangulat, még egy egész buszos éneklésre is sor került. 22 óra után pár perccel érkeztünk meg az iskola elé, ahol szomorúan tudomásul kellett venni, hogy véget ért a kaland.

Köszönjük tanárainknak a szervezést, a sok-sok törődést, a nagyszerű programokat.

Jövőre is legalább ilyen jó hangulatú tábort szeretnénk, ha lehet 1-2 nappal hosszabbat!

Oldalterv: Onódy Eszter