Erasmus+ KA1

Az Erasmus+ KA1

2015 tavaszán iskolánk „Minőségfejlesztés a SZIG-ben” címmel sikerrel
pályázott az Erasmus+ KA1 köznevelési munkatársak mobilitása elnevezésű
pályázaton.  Megérte tehát a befektetett munka, a csapat nem hiába
dolgozott éjszakába nyúlóan a sok-sok oldalas pályázati dokumentumon, hiszen a
48 nyertes között az előkelő 7. helyen értünk célba a szakmai zsűri által
megítélt 96 pont (a maximális 100-ból!) alapján.

A sikeres pályázati eredményen túl külön öröm az, hogy igen szép számban
vállalkoztak különböző tantárgyakat tanító kollégák arra, hogy külföldi
továbbképzésen vegyenek részt akár a nyári, a tavaszi vagy az őszi szünidőben. A
két éves pályázati időszakban, 2017 májusáig összesen 22 mobilitás valósult meg.
A kiutazók névsora a következő: Alexandrov Andrea, Barcsa Emese Orsolya, Gurbi
Gábor, Horváthné Gődény Judit, Hős Csilla, Jakab Katalin Edit, Jánossy Emese,
Kelemen Gabriella, Ruszina Mónika, Seregély Ildikó, Szalayné Tahy Zsuzsa,
Szatmáry-Bajkó Ildikó, Szecsődi Tamás, Szvetnyik Krisztina, Tamás Beáta és
Vimlátiné Kálmán Judit (összesen 16 kolléga).

A továbbképzések spektruma igen széles és színes volt, csak úgy, mint a részt
vevő kollégák tantárgyai. A kurzusok között szerepeltek nyelvi, módszertani,
szakmai és pedagógiai jellegűek, a helyszínek pedig angol, német, francia és
spanyol nyelvterületen találhatóak.

Íme néhány élménybeszámoló, egy kis ízelítő a külföldi „kalandozásokból”.