Bodnár Anna 9.a beszámolója:

Én a túra előtt annyit értettem a csillagászathoz, hogy derűsebb éjszakákon a
Nagy göncölt meg tudtam találni. Így hát azzal a céllal vágtam neki a 2 napos
zselici túrának, hogy ezentúl nem csak azt dogom tudni mondani, hogy, hú de szép
az égbolt, hanem fel is tudok rajta ismerni pár bolygót és csillagképet. Az
indulás elég nehézkes volt, a Tanárnő még aznap reggel sem tudta biztosra, hogy
vajon összejön-e a kirándulás, mert csillagokat nézni csak derűs időben lehet.
Végül úgy döntöttünk belevágunk a túrába. Hosszú buszút következett, ahol hála
Blankának, akinek személyében egy amatőr csillagászra bukkantam, már 1-2
csillagképet megismertem. És a csillagászattal kapcsolatos igen kevéske és
felületes ismereteimet is bővíthettem. Miután megérkeztünk másfél óra szabadidőt
kaptunk a Katica élményközpontban, ahol újra gyerekként élvezhettük a hatalmas
csúszdákat, trambulinokat és a játszóházat. Ez szerintem jól is jött az év végi
hajrában egy kis lazításként. Aztán leraktuk a cuccainkat, megvacsoráztunk és
elindultunk az éjjeli túránkra. Sajnos kezdetben teljesen be volt borulva az
égbolt, így mindössze a Jupitert sikerült felfedezni az égen. De szerencsére
később kiderült szinte egészen az idő és addig is érdekes dolgokat ismerhettünk
meg a túra vezetőjéről az éjjeli látásunkról és a csillagászatról. Miután
kivilágosodott, megismerkedtünk a Nagy Göncöllel, a Kis Göncöllel, a Hattyúval,
a Lanttal, az Ikrekkel és a Sas csillagképpel, emellett a Marst és a Vénuszt is
megtaláltuk. Este hullafáradtan dőltünk be az ágyba. Másnap még 1 óránk volt az
élményközpontban, ami alatt én személy szerint megtanultam szaltózni
trambulinon. Végül várt még ránk egy hosszú út hazafelé, amikor már senki sem
volt olyan aktív, mint odafelé, mindenki kellemesen elfáradt ebben a két igazán
élvezetes napon, ahol ezen felül még sok érdekes dolgot is megismertünk. 🙂

Világos Blanka 8.b beszámolója:

2014-es csillagnéző túránk eléggé bizonytalanul indult: az előrejelzések nem
jósoltak nekünk túl sok jót, de csekély reményt még hagytak. Így még az indulás
napján, a szünetekben kellett futkosnunk a tanárnő után, hogy megtudjuk a jó
hírt: végül mégis csak megyünk Zselicbe!

Az általános szabályok ismertetése után elindultunk a hosszú buszútra.
Miután megérkeztünk, kaptunk másfél óra szabadidőt a Katica Élményparkban –
ilyen fajta játékban szegényebb gyerekkorom után hatalmas élmény volt a sok
csúszda, és a szivaccsal kibélelt, csúszós-mászós pálya. A rövidnek tűnő játék
után eljött az idő: találkoztunk a busznál, ami a nem messze lévő szálláshoz
vitt minket. A tanárnő könyörtelenül bánt el a későkkel: sétálniuk kellett a
távot, míg mi a meleg buszban derültünk rajtuk. Utána már mindig, mindenki
pontos volt…

Kipakolás, ágyneműhúzás után visszaindultunk az élményparkba vacsorázni. Majd
este hátat fordítottunk Patcának, irány a Zselici táj…

Rövidebb buszozás után megérkeztünk a csillagoségbolt-parkba. A Nap már
lebukott a horizont alá, de a sötétség még nem volt teljesen tökéletes. Még
valami nem volt makulátlan: a felhőzet. Sőt, mi több: nyugaton volt egy kis
derült folt, de a fejünk fölött teljesen uralták az eget a felhők, ami elég
riasztó tény volt. De már ott voltunk, hát nekivágtunk a túrának. Hangulatos
volt az út: felettünk és mellettünk fák tornyosultak. A betonútról letérve
nemsokára elértünk egy tisztásra: utunk végső állomására. Az égen még mindig nem
volt semmi biztató – csupán néha bukkant elő egy-egy fényesebb csillag vagy
éppen bolygó (Jupiter, Mars, később Szaturnusz). Túravezetőnk, dr. Kolláth
Zoltán – nagy tudású csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke – így
elkezdett nekünk mesélni többek között az éjszakai látásunkról, így az
elfordított látás ügyes trükkéről és a csillagoségbolt-park történetéről,
illetve a vele kapcsolatos fantasztikus terveket.

Épp elkezdett hosszú expozíciós csoportképet készíteni rólunk
fényképezőgépével, amikor észrevettük: legalább egy csillagképnyi égterület
kiderült! Először a Nagy Medve (aminek része Nagy Göncöl) környékén kezdtek
felszakadozni a felhők. Budapestiek (illetve környékiek), fényszennyezésben
fulladozó emberek lévén hihetetlen látvány volt a híres alakzat fényessége. A
rúd középső csillaga, az Alcor-Mizar nevű kettőscsillag szabad szemes
kettébontása nehézségeket okozott nekem eddig: most szinte azonnal látszott a
Mizar fényében fürdő halvány kísérő. Úgy érezhettem magam, mint egy büszke
spártai katona: hiszen az ő szemüknek a tesztelése volt, hogy látják-e a
halványabb csillagot csupán egy eszközzel: saját szemükkel.

A felhőzet kegyes volt hozzánk: sorra engedte szemünknek felfedezni a zselici
ég varázsát. Előbukkant a Mars, a keleti horizonton épp felkelő Szaturnusz, és
rengeteg csillag. Budapesten a légkör jó átlátszósága esetén legfeljebb pár száz
látható szabad szemmel – Zselicben ez a szám ezrekben mérhető. Ezt egy ügyes
szerkentyű is mutatta nekünk, ami az égre irányítva felméri a háttérfényességet,
és mutat egy értéket – ami azt jelenti, hogy egy szögpercnyi (az égbolt körben
360°) területet egy pontba összezsugorítva milyen fényességű csillagot kapnánk.
Ez az érték több magnitúdóval (egy magnitúdó 2,5-szeres fényességváltozás)
magasabb volt (tehát sötétebb, mivel ez a skála fordított), mint Budapesten.
Egyedül Kaposvár fénykupolája látszott. Az sem zavarta a látványt: a felhők
szinte teljesen elvonultak, és a csillagképek elképesztő mennyiségű fénye
landolt a sötétséghez már teljesen hozzászokott szemünkön. A Tejút is hihetetlen
fényesnek tetszett (Budapestről nem, vagy csak ritkán és kicsit látszik), elsőre
felhőfoltnak képzeltük fényessége alapján – pedig még csak nem is volt magasan!

Ekkorra már többen leültek pihenni a fűbe: ez jel volt a tanárnőnek, hogy
menni kell. Utolsó pillantást vettünk az égi drágakövekre, bolygókra és
csillagokra, és a Tejút fénylő szőnyegére, és elgondolkozhattunk a csillagászat
igazi szépségén: hihetetlen, hogy ennyi, különálló csillag, más-más világ
található csak a mi galaxisunkban!

Lehangoló, mégis jókedvű volt az út a busz felé – mégis érdemes volt eljönni!
Mire a buszhoz értünk, megint megérkeztek a felhők – hatalmas szerencsénk volt
az időzítéssel. Ekkor búcsút vettünk vezetőnktől, és beszálltunk a járgányba. A
csapat nagy része alvással töltötte az időt, de az ablaknál ülők láthattak még
fel-felbukkanni a felhőkkel küzdő csillagképeket.

A szállásra való megérkezésünk után gyorsan ágyba dőltünk, éjjeli egykor nem
kellett sokáig várni az álomra. Reggel újból elindultunk az élményközpontba,
ahol elfogyasztottuk reggelinket, majd ismét szabadon kószálhattunk a játékok
közt egy órán keresztül. Ezúttal mindenki pontosan érkezett vissza – ugyan
lehangoló volt otthagyni a tájat.

Hazafele, a buszon a tanárnő, utolsó szórakozásnak fogadást rendezett velünk:
megtippeltük, hogy mikorra érkezik a busz az iskola elé. A tét a bedobott pár
forintunk volt. Végül az a lány nyert, aki a legkorábbi időt mondta: nem volt
semmi baj az úton, hamar megérkeztünk.

Hatalmas élmény volt az út, ez úton köszönöm szépen Gyimesi tanárnőnek és
Kolláth Zoltán úrnak a lehetőséget, legközelebb sem szeretném kihagyni! Nehéz
volt otthagyni a felhőtlen szórakozást – akár ha a játékra, akár ha szó szerint
a felhőtlen éjszakára gondolunk.

(A fényképeket Dr. Kolláth Zoltán csillagász készítette. A képek éjjel 11 óra
környékén készültek, hosszú expozíciós idővel.)