Alkotói hét június 25-28. között az Istvánban

Iskolánkban elsőként került megrendezésre múlt héten, az Alkotói hét. Bárki jelentkezhetett, akinek ideje és kedve volt eltölteni néhány napot iskolatársakkal, tanárokkal. Reggel 9 órától délután 16 óráig nyitva állt a Csontváry terem, több szabadon választott képzőművészeti technikát lehetett kipróbálni, elsajátítani. Ebbe beletartozott a tűzzománc, kisplasztika, linómetszet készítése. Sokan jelentkeztek és akár napi hét órán keresztül lelkesen készítették a fantasztikus alkotásokat, mindezt jó hangulatban. Ebből is látszik, hogy az önkifejezés ilyen formája örömet okoz mind a készítőjének, mind pedig a befogadónak, kiállítás megtekintőjének. A produktumok pénteken (06.29-én) kiállítás keretében voltak megtekinthetők a tanári előtt, ahol sokan megcsodálták a készült alkotásokat. Örömömre szolgál még az is, hogy minden évfolyamból képviseltette magát valaki, 7-12. osztályig és nem utolsó sorban, az iskolánk pedagógusai közül is többen részt vettek a munkában.

Kitartó munkájukat ezennel szeretném is megköszönni, hiszen alkotásaikkal kibővítették iskolánk sokoldalú oktatásának profilját!

Szeretném ezt egy folyamat kezdetének elkönyvelni, így reményeim szerint a jövő nyáron, még több érdeklődő diákkal és pedagógussal tudom megrendezni az Alkotói hetet. Várunk mindenkit szeretettel!

Cs. Szabó Zsuzsa

rajz-és vizuális kultúra

művésztanár