Tokaj-Tiszafüred

Ülünk a hajóban. A madarak csicsergése, és a fák között átvonuló szél elvonja figyelmem. Elképzelem azt a rengeteg helyet, ahol jártunk, Tokaj, Tiszadada, Tiszaújváros, Tiszacsege és Tiszafüred. Újra lejátszom a fejemben a sok kemping otthonos atmoszféráját, ahol fölállítottuk, majd nem sokkal később le is szedtük a sátrunkat. Mégis csak a végére értünk, és 110 kilométer megtétele után valahogy erősebbnek érzem magam, mint valaha. Amit ebben a táborban elér az ember, az nem sok mindenkinek sikerül. Borzasztóan sok akadályba ütköztem, ütköztünk. Hiszen ki gondolhatta volna, hogy az első nap éjszakáján a folyóparti vendéglő kőpadlóján, teljesen elázva kell majd elaludnunk? Ki gondolhatta volna, hogy egy új napi csapadékrekordot döntő mozgalmas öt óra után mindenki, egytől-egyig talpra tud majd állni, és jókedvvel, bizalommal telve kezdi újra ezt a tábort?

Sokszor a föladás szélére sodortak engem a körülmények, de életem egyik legjobb élményei közé tartozik az idei vízitúra. Hatalmas érzelmi hullámvasút volt számomra, valószínűleg örökké a fejembe égett a látvány, a vihar, a Tisza, minden. Ebben a táborban megtanultam önzetlenül segíteni másoknak, maradéktalanul boldognak lenni, és nyitottabbnak is, ami nem valósulhatott volna meg a négy csodás szervező nélkül. Köszönjük nekik, hogy végig vezettek minket ezen az úton, bármi áron is, és hogy mindig optimista szemmel néztek a rájuk nehezedő bonyodalmakra!

Remélem mindenkiben olyan mély nyomot hagyott, mint bennem. Zárásképp pedig csak annyit tudok mondani: „Rákkendroll!!!”

Bóka Borbála 9.B