A Szent István Gimnázium által adott legmagasabb kitüntetés az István-plakett, melyet az a kifogástalan magatartású végzős diák kaphat, aki több éven keresztül kitűnő tanuló volt, és valamely tantárgyban kiemelkedő eredményt ért el, valamint közösségi munkája is kimagasló. Az iskola tanári kara az idén négy tanulónak ítélte oda a díjat.
Árokszállási Tamás 12.a
Tamás kiemelkedik osztályából, tisztelettudó, segítségére mindig számíthattak diáktársai és osztályfőnöke. Rendszeresen segítette tanulásban több diáktársát is – különösen jó pedagógiai érzékkel. Kisgimnáziumi éveiben a diákszínjátszással is megpróbálkozott ugyan, de erőssége mégis a reál: gyorseszű, jól és logikusan gondolkodik, így tehetsége az informatika, matematika és kémia területén bontakozott ki. Matematika OKTV döntőse, és hat éven át minden kémiaverseny döntőjében előkelő helyezést ért el.
Kelemen Ádám 12.b
Ádámról hetedikben nehezen volt eldönthető, melyik irányban fog elindulni, hiszen reál és humán tárgyakból, valamint csapatsportban is sikeresen szerepelt versenyeken. Hat éven át erősítette az iskolai kórust, kiemelkedő színvonalon zenél. Alig volt olyan iskolai ünnepség, rendezvény, ahol ne találkozhattunk volna vele szereplőként vagy rendezőként. Amellett, hogy a hat évből ötben a nevelőtestület általános dicséretében részesült, a dráma és a nyelvtan OKTV-ken is előkelő helyezést ért el. Szerény és segítőkész, igazi csapatjátékos, mindig első volt számára a közösség szolgálata. Másodmagával újraindítója és vezetője a SZIG diákszínjátszó szakkörének, valamint a gólyatáborok lelkes szervezője és animátora.
Soós Nikoletta 12.d
Niki istvános négy éve alatt mindenhol ott volt. Diáktársai hallgatnak rá, elfogadják érveit, irányítását. Osztálya életében is aktív szerepet játszott.
Négy éven át kitűnő eredményt produkált, emellett tizenegyedikesként a magyar irodalom OKTV döntőjében szerepelt sikerrel. Az iskolai rendezvények gyakori közreműködője: konferált, koreografált, táncolt, betanított, vagy csak csendes háttérmunkát végzett. Mindenki ismeri, mint az iskola közösségi életének vezető alakját, a gólyatáborok több mint lelkes, szívét-lelkét beleadó irányítóját. Eredményeit három, gimnáziumunkban sokra értékelt tulajdonsága miatt érte el: kitartás, szorgalom, közösségi felelősségvállalás.
Urbán Máté 12.a
Máté a gimnázium karakteres diákja, akinek bizonyítványát elöntik a jelesek, és aki a diákok érdekeit és lelki jólétét mindig fontosnak tartotta, és ha tudott, tett is azért, hogy osztályában jobb, biztonságosabb légkör legyen. Szerényen folytonosan jelen volt az iskola életében, hol csellójátékával, hol beszédhangjával járulva hozzá rendezvényeinkhez. Specmatekos létére nem csak a természettudományok és a matematika területén állt helyt, de díjait elsősorban a humán területekről szerezte: a hat év során döntőse, sokszor győztes díjazottja volt minden évben legalább egy, a magyar nyelv nyelvtanához és műveléséhez kötődő versenynek. Alapító tagja az iskola beszédművelő körének.
Pro Alma Matre Díj
Pro Alma Matre Díjat kap az a végzős diák, aki az iskola közösségi életében maradandót alkotott, tanulmányi eredménye eléri a 4,00 átlagot és magatartása példamutató. A díjat a Szent István Gimnázium három nyugdíjas tanára, Horváth Schandl Katalin, dr. Vargay Zoltánné és Hódsági Béla alapította 2005-ben. Az évek során a díjat odaítélő bizottsághoz Kalotay Gábor tanár úr is csatlakozott.
Szarvas Jácint 12.b
Pálinkás Réka 12.d
Erdős Pál Plakett
Erdős Pál-díjban részesülhet az a végzős diák, aki a természettudományok területén kimagasló eredményekkel büszkélkedhet.
Dajka Lili 12.b
Miles Seán Daniel 12.a
Szemlér Bálint 12.c
Zsifkov András 12.d
Györffy György Plakett
Györffy György-díjban részesülhet az a végzős diák, aki a társadalomtudományok területén büszkélkedhet kimagasló eredményekkel.
Hegedüs Krisztina 12.b
Nyírő-Kovács Máté 12.b
Székely Csenge 12.c
Szent István Gimnázium Emlékgyűrű
kapja az a végzős diák, aki valamely tantárgyból az OKTV döntőjének 1-10. helyezettjeként végzett
Árokszállási Tamás 12.a
kémia OKTV-n idén 8., tavaly 15., matematika OKTV-n idén 22. helyezést ért el
Kelemen Ádám 12.b
tavaly a dráma OKTV-n a 2., míg a magyar nyelv OKTV-n 17. helyezést ért el
Krudy Lilla 12.d
tavaly a magyar irodalom OKTV-n a 4., míg a magyar nyelv OKTV-n a 6. helyezést ért el
Szani Zsuzsa Anna 12.b
tavaly a magyar irodalom OKTV-n 9., míg a magyar nyelv OKTV-n 22. helyezést ért el
Székely Csenge 12.c
történelem OKTV-n idén a 9. helyezést ért el
Takács Janka 12.b
tavaly a dráma OKTV-n 7. helyezést ért el
Tari Bianka 12.b
tavaly a dráma OKTV-n 3. helyezést ért el
Kiváló OKTV Eredményért Érdemérem
kapja az a végzős diák, aki valamely tantárgyból az OKTV döntőjének 11-30. helyezettje lett
Klimes Dóra 12.c idén a spanyol OKTV-n 11. helyezést ért el
Miles Seán Daniel 12.a kémia OKTV-n idén a 13., míg tavaly a 27. helyet szerezte meg
Nyírő-Kovács Máté 12.b idén a magyar irodalom OKTV-n 27. helyezést ért el
Ráfli Bence 12.a idén a fizika OKTV-n 27. helyezettként végzett
Rósa Gábor Gergely 12.a digitális kultúra OKTV-n idén a 18. helyet szerezte meg
Soós Nikoletta 12.d tavaly a magyar irodalom OKTV-n 14. helyezettként végzett
Szemlér Bálint 12.c tavaly a matematika OKTV-n 21. helyezést ért el
Urbán Máté 12.a idén a magyar nyelv OKTV-n a 19. helyet szerezte meg
Wittich Máté 12.b idén az olasz OKTV-n 13. helyezést ért el
Szent István Gimnázium Elismerő Oklevél
kapja az a végzős diák, aki a gimnáziumi évek alatt közösségi, kulturális vagy sportélet területén sokat tett iskolánkért.
Bődi Hanna 12.a
Dajka Lili 12.b
Dobó Alíz 12.d
Dobos Kamilla Emma 12.a
Elek Bendegúz 12.a
Farkas Léna Virág 12.b
Földi Szabolcs 12.b
Förgeteg Ákos 12.b
Gábor Lili 12.b
Géczi-Zajzon Kristóf 12.b
Hagara Sarolta 12.b
Hajdu Gellért 12.b
Hammer Hanna 12.b
Karácsonyi Kata 12.a
Kürti Nelli 12.b
Lisztóczki Sára 12.c
Lu Qianxi 12.a
Nyírő-Kovács Máté 12.b
Nyulasi Emma 12.b
Réthy Anna 12.b
Sulyok Eszter 12.a
Szabó Dorottya 12.c
Szabó Márk 12.b
Szabó Noel 12.d
Takács Janka 12.b
Tari Bianka 12.b
Trungel-Nagy Botond 12.d
Veszelovszki Bori 12.a
Vesztergombi Júlia 12.b
Yang Yu jie 12.b
Kiváló Tanuló Érdemérem
kapja az a végzős diák, akinek a tanév végi eredménye több éven keresztül kitűnő volt, és amikor nem volt kitűnő, akkor legfeljebb két négyes osztályzatot tartalmazott; továbbá közepes vagy rosszabb osztályzata egyik tanév végén sem volt
Biró Örs 12.a
Dobos Kamilla Emma 12.a
Farkas Léna Virág 12.b
Freschl Dorottya 12.b
Géczi-Zajzon Kristóf 12.b
Hagara Sarolta 12.b
Halász Csongor Álmos 12.a
Hammer Hanna 12.b
Hegedüs Krisztina 12.b
Kádi Balázs 12.c
Klimes Dóra 12.c
Kormos Kristóf Tamás 12.c
Krudy Lilla 12.d
Kürti Nelli 12.b
Ladányi Botond 12.a
Lin Xia 12.d
Lu Qianxi 12.a
Miles Seán Daniel 12.a
Nyulasi Emma 12.b
Psenyeczki-Nagy Dániel Eduárd 12.d
Ráfli Bence 12.a
Rósa Gábor Gergely 12.a
Rósa Katalin Éva 12.a
Sándor Áron 12.b
Simon Bence Márk 12.b
Stéber Anna Erzsébet 12.a
Szani Zsuzsa Anna 12.b
Székely Csenge 12.c
Szemlér Bálint 12.c
Takács Barnabás 12.b
Tari Bianka 12.b
Valálik Zalán 12.d
Vesztergombi Júlia 12.b
Virányi Zoárd 12.c
Zsifkov András 12.d
Az Istvános Közösségért Érem
Istvános Közösségért Érdemérmet kapnak azok a végzőseink, akik iskolai szinten sokat tettek a diákközösségért, példát mutattak a társadalmi felelősségvállalásban, vagy a segítő-támogató hozzáállásban