Édes anyanyelvünk – a fővárosi forduló eredményei

A szeptember 18-án lezajlott fővárosi forduló eredményei

Szeptember 18-án zajlott a Szent István Gimnázium Dísztermében az Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny fővárosi fordulója. Ez a megmérettetés döntött arról, hogy kik képviselhetik iskolájukat a sátoraljaújhelyi döntőben október közepén.

A neves nyelvészekből, tanárokból álló zsűri mind a gimnáziumi, mind a szakgimnáziumi kategóriában kihirdette az első három helyezettet, ezen kívül megnevezte a további továbbjutókat is. A gimnáziumi kategóriából tizenketten jutottak a Kárpát-medencei döntőbe, a szakgimnazisták közül pedig összesen hatan. (Az utóbbi kategóriában a zsűri csak olyan versenyzőket engedett tovább, akik legalább az összpontszám 50%-át elérték.)

A továbbjutók nevét az alábbi táblázatokban olvashatják; az eredményekhez gratulálunk!

 

Gimnáziumi kategória – dobogósok:

I. Szőllőssy Fanny Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium dr. Oláh Tibor
II. Gudra Zsuzsanna Lilla Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Turcsányi Márta
III. Pető Péter Szent István Gimnázium Bóka Gábor

 

Gimnáziumi kategória – továbbjutók:

Békési Sára Blanka II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Kurucz István
Csikós Lili Nóra II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Kurucz István
Erős Fanni Baár-Madas Református Gimnázium Gergely Magdolna
Fenyvesi Liliána Leövey Klára Gimnázium Dr. Némethné Nagy Viktória
Habány Csanád Márk Baár-Madas Református Gimnázium Gergely Magdolna
Kelemen Dániel Szent István Gimnázium Bóka Gábor
Nagy Eliza Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium Varga Richárd
Südi Katalin Újpesti Babits Mihály Gimnázium Kaposiné Bodó Anna
Till Petra Réka Újpesti Babits Mihály Gimnázium Kaposiné Bodó Anna

 

Szakgimnáziumi kategória – dobogósok:

I. Beke Márton Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Szurmik Zoltán
II. Harangozó Álmos Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Szurmik Zoltán
III. Kiss Barnabás BMSZC Neumann János Informatikai Technikum Fenyvessy Gábor
III. Wolfram Csenge Bernadett BMSZC Neumann János Informatikai Technikum Fenyvessy Gábor

 

 

Szakgimnáziumi kategória – továbbjutók:

Juhász István Balázs BGSZC Fáy András Technikum Pataki Anita
Kolics Máté BMSZC Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum Szabó Miklós