Silkeborgi diákok látogatása

Múlt kedden, szeptember 24-én iskolánkba látogatott, immár ötödik alkalommal, a dániai Silkeborg helyi gimnáziumának végzős osztálya, 24 diák és két tanáruk. A társadalmi tudományokra fókuszáló tagozat diákjai évente tanulmányútra érkeznek Budapestre, és a város megismerése mellett a közelmúlt történelmét és a jelenünkre való hatását is igyekeznek megérteni. E célból találkoznak újságírókkal, fiatal politikusokkal, és nem utolsó sorban gimnazistákkal, akik – úgy alakult még évekkel ezelőtt – pont Istvánosok.

Az idei látogatás során egy délelőttöt töltöttek nálunk, amire változatos programmal készültünk. Elsőként a mi végzőseink beszélgettek velük különböző interaktív feladatokon keresztül, párokban majd csoportokban. A hangulat hamar oldottá vált és a fiatalok megosztották egymással az egymás kultúrájáról alkotott és alakuló képüket, benyomásaikat, eddig tapasztalataikat.  Ezt követte az iskola körbejárása, amit a kilencedikesek készítettek elő: állomásokkal, vicces és kissé komolyabb feladatokkal, ügyesen kalauzolva a dán csoportokat. A szünetben együtt pogácsáztak.

A következő órában a tizedikeseink ültek le beszélgetni vendégeinkkel, ezúttal a dán diákok által összegyűjtött kérdések, témák mentén. A beszélgetés idővel kötetlenné vált és a szünetben is folytatták. Ez idő alatt a két dán tanár az iskola vezetőivel folytatott eszmecserét. Végezetül a tizenegyedikeseink vitték el városligeti sétára a dánokat, megmutatták nekik többek között a Magyar Zene Házát és a Néprajzi Múzeumot, s végül a Hősök terén búcsúztak egymástól.

A silkeborgi csoport fogadásában közreműködtek a 12c, 12d, 9c, 9d, 10a, 10b, és 11b osztályok diákjai, valamint angoltanáraik, Berke Ildikó, Horváthné Gődény Judit, Jánossy Emese, és Hős Csilla, aki a programot szervezte és koordinálta.

Habár a diákcsere programjainkhoz képest ez egy rövid találkozás, mindkét iskola diákjainak jó lehetőség arra, hogy valós élethelyzetben használják az angol nyelvet, kapcsolatot építsenek és táguljon a látókörük.

Hős Csilla, angoltanár