Ilyen volt a Mikulás Qpa 2024-ben

Idén is megrendezésre került a hagyományos Mikulás Qpa, amelyen zuglói általános iskolák hatfős csapatai (két hatodikos, két hetedikes és két nyolcadikos diák) mérhették össze tudásukat. A versenyt egy szórakoztató előadás nyitotta meg, melyet a Szent István Gimnázium diákjai adtak elő. A történet középpontjában a jó és a rossz Mikulás állt: a rossz Mikulás ellopta az ajándékokat és foglyul ejtette a manókat, és csak akkor volt hajlandó visszaadni őket, ha valaki megoldja helyette a matek házi feladatát.

A versenyzőknek 24 matematikai feladványt kellett megoldaniuk, egyre növekvő nehézségi szinten és pontszámmal. A megoldásokat számítógépen rögzítették, így az eredmények azonnal nyomon követhetők voltak. Egy kisebb technikai hiba ugyan adódott a Jókai Mór csapatának gépével, de a problémát hamar sikerült orvosolni. A feladatok során a gyerekek fokozatosan kiszabadították a Mikulás manóit, akik cserébe segítettek a nehezebb kérdéseknél.

A verseny végén egy zárójelenet keretében a jó Mikulás visszaadta a rossz Mikulásnak a feladatokat, aki végül – bár nem túl lelkesen – visszaszolgáltatta az ajándékokat. Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy a Jókai Mór csapata a kezdeti hátrány ellenére több mint 100 ponttal megnyerte a versenyt! Második helyen holtversenyben végzett a tavalyi győztes Városligeti és a Móra Ferenc csapata. A győztesek egy ajándékot is átadtak a rossz Mikulásnak, aki ettől annyira meghatódott, hogy jövőre már a jó Mikulás segítőjeként tér vissza.

A nap végére minden résztvevő – diákok és kísérőtanárok egyaránt – remekül érezte magát. Sok általános iskolás már most elhatározta, hogy jövőre is visszatér, sőt, néhányan a Szent István Gimnáziumba való felvételizésen is elgondolkodtak!

A manók nevében:
Nguyen-Kovács My Linh