Szomorúan tudatjuk, hogy 91. életévében elhunyt Vitár Róbert legendás sportriporter, aki 1952-ben érettségizett gimnáziumunkban.

1958-ban került a Magyar Televízióhoz, ahol másfél évig a televízió archívumának, ezt követően a Sportosztály munkatársa volt. 1962 és 1968 között a Medicina Könyvkiadó sportszerkesztőségének a munkatársa, kiadói szerkesztője, 1968 és 1970 között a Lobogó folyóirat sportrovatának a vezetője volt.

1970-ben tért vissza a Magyar Televízió Sportosztályára és a Telesporthoz. Munkája jelentős részét a szerkesztés tette ki, de közvetített síugrást, ritmikus gimnasztikát. Négy téli olimpiáról tudósított – 1976 Innsbruck, 1980 Lake Placid, 1984 Szarajevó, 1988 Calgary.

1996-ban vonult nyugdíjba, de utána még 2002 elejéig az Eurosport munkatársa volt.

A Napút folyóirat 2023. decemberi számában így emlékezett a későbbi pályáját meghatározó évekről:

„A koraszületésem, mint utóbb kiderült, nagy hatással volt a további életemre. Mivel, ha mondjuk, normál időben, szeptember 29-én születek meg, akkor nem iratkozhatok be hatéves koromban az iskolába. Azáltal más évjáratba kerülök, mert egy évet ki kellett volna hagynom. Akkoriban az volt a szabály, hogy a szeptember 1-je után születettek nem indulhattak hatévesen iskolába. Egészen másként alakult volna minden, hiszen mi voltunk az utolsó évjárat, akik egyvégtében járhatták ki a nyolc gimnáziumot. Tehát negyvennégy őszén kezdtem a Szent István Gimnáziumban, és ötvenkettőben érettségiztem. Ez a nyolc év azt is jelentette, hogy a gyerekkorunktól kezdve, egészen a felnőttkorunk kezdetéig ugyanazokkal a fiúkkal éltem az életem. Lényegében együtt nőttünk fel. Mai napig tartjuk a kapcsolatot, és az utolsó tizenöt év minden esztendejében találkoztunk. A volt gimnázium egyik termében jövünk össze, hiszen nyolc év egy diák életében más, jóval több, mint négy.

A gimnázium után bekerültem a Pedagógiai Főiskolára. De oda sem rendhagyó módon. Nagyon szerettem volna színész lenni, voltak is kezdeményezések. Az iskolában előadásokat csináltunk, de pechemre vagy szerencsémre, nyolc éven keresztül egy osztályba jártam Somlai Attilával, Somlai Artúr unokaöccsével. Természetesen ő is színészi pályára készült. Az érettségi előtt a gimnáziumunk nagyon kedves igazgatója behívott magához, és azt mondta: „Nézd, fiam! Úgyse fognak téged fölvenni, mert a gimnáziumból maximum egy ember kerülhet be a színiiskolába, és kettőtök közül nyilvánvalóan nem te leszel az.” De úgy értesült, hogy a Pedagógiai Főiskola könyvtár szakára nagyon szívesen felvennének. Többek között azért, mert a reáltárgyakból nagyon rossz voltam. A matematika meg a fizika szörnyen ment, viszont az irodalom, a történelem és az orosz remekül. Így elvégeztem a könyvtáros szakot. Tehát, ha mindez nincs, ha normális időben születek, akkor minden tolódik. Nem azokkal járok, nem nyolc évig, egész máshogy alakult volna minden, de hát ezt akkor ki sejtette? Csak utólag derül ki, amikor az ember visszapörgeti az évtizedeket…”