Friss Hírek
Sikeres EU-s pályázat az Egész életen át tartó tanulás jegyében
Iskolánk tanárai a nyarat nem csak pihenéssel és feltöltődéssel, hanem
külföldi továbbképzéseken való részvétellel (is) töltötték. Nem hiába, mi
komolyan vesszük a „Jó pap is holtig tanul” mondással párhuzamba állítható
mottót: „Life long learning” (az Európai Unió oktatási programjainak mottója),
magyarul „Egész életen át tartó tanulás”, még nyáron is! :)
Május vége felé érkezett az örömteli hír, hogy iskolánk „Minőségfejlesztés a
SZIG-ben” címmel sikerrel pályázott az Erasmus+ 2015-KA1 köznevelési munkatársak
mobilitása elnevezésű pályázaton. Megérte tehát a márciusban befektetett
munka, a csapat nem hiába dolgozott éjszakába nyúlóan a sok-sok oldalas
pályázati dokumentumon, hiszen a 48 nyertes között az előkelő 7. helyen értünk
célba a szakmai zsűri által megítélt 96 pont (a maximális 100-ból!) alapján.
Ráadásul az országban a mi pályázatunk kapta a legnagyobb pénzösszegű támogatást
és a legnagyobb számú mobilitást is mi produkáljuk. Ezek voltak a statisztikai
adatok, de mit is jelent ez a Szent István Gimnázium számára? Azt, hogy a két
éves pályázati időszakban, 2017 végéig 22 külföldi továbbképzésen vesznek részt
kollégáink. A kiutazók névsora a következő: Adamisné Kelemen Gabriella,
Alexandrov Andrea, Barcsa Emese Orsolya, Borosné Jakab Katalin Edit, Gurbi
Gábor, Horváthné Gődény Judit, Hős Csilla, Jakóts Éva, Jánossy Emese, Ruszina
Mónika, Szalayné Tahy Zsuzsa, Szatmáry-Bajkó Ildikó, Szecsődi Tamás, Szvetnyik
Krisztina, Tamás Beáta és Vimlátiné Kálmán Judit.
A sikeres pályázati eredményen túl külön öröm az, hogy ilyen szép számban
vállalkoztak erre a nyári „kalandra” különböző tantárgyakat tanító kollégák,
hiszen így a sok-sok helyről hazahozott tapasztalat és jó gyakorlat itthon is
sokakat gazdagíthat majd. A továbbképzések spektruma igen széles és színes, csak
úgy, mint a részt vevő kollégák tantárgyai. A kurzusok között szerepelnek
nyelvi, módszertani, szakmai és pedagógiai jellegűek, a helyszínek pedig angol,
német, francia és spanyol nyelvterületen találhatóak. Az élménybeszámolók az
érdeklődők számára itt is nyomon követhetők.

Kitüntetés
Juhász István, gimnáziumunk matematikatanára a közelmúltban a
Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át Balog Zoltán miniszter úrtól. A kitüntetéshez szívből gratulál az iskola igazgatósága, tanári kara és a diákság.

Kitüntetések
A közelmúltban Kovács Ilona magyar nyelv és irodalom - német nyelv szakos tanárunk
Apáczai Csere János-díjat, míg Pusztai Mária magyar nyelv és irodalom - francia nyelv szakos tanárunk
Németh László-díjat vehetett át tanári munkája elismeréseként. A díjazottaknak szívből gratulál a gimnázium igazgatósága, tanári kara és a diákság.

Istvános diákok a napfényes Costa Braván
Remek hangulatban telt és feledhetetlen élményeket jelentett a részt vevő
diákok és tanárok számára az idén nyáron újra megvalósult spanyol út. Augusztus
15-én indult útnak a 20 fős istvános csapat és tíz napot töltöttünk
Spanyolország északi részén a Costa Braván. A strandolás és a nyelvtanulás
mellett kulturális programok és városnéző séták fűszerezték napjainkat. De
mindez hitelesebb, ha egy résztvevő diák szemszögéből látható.

Nemzetközi Kémiai Diákolimpia
Kovács Dávid aranyérmes a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián!
Kovács Dávid Péter (12.A) arany érmet szerzett a Bakuban, Azerbajdzsánban
rendezett Nemzetközi Kémiai Diákolimpián (IChO). A jereváni Mengyelejev Kémiai
Diákolimpián szerzett bronzérem után gyönyörű eredmény a világszinten elért 26.
helyezés.
Gratulálunk!
