Gdanskban jártunk

Július 6-án reggel izgatottan sorakoztunk fel az Orangeways buszmegállóban,
mert nem kis kalandra vállalkoztunk: 6+11 órás buszút várt ránk, hogy eljussunk
a Balti-tenger partjára, Gdanskba, hogy részt vegyünk egy lengyel-német-magyar
táborban stadtlohni és magdeburgi Comenius-partneriskoláinkkal, valamint egy
lengyel iskola diákjaival közösen.

Mivel az út rendkívül hosszúnak ígérkezett, egy kiadós krakkói városnézéssel
megszakítottuk. Szerencsére buszunk nem késett, így a délután és este
rendelkezésünkre állt, mert csak éjjel utaztunk tovább Gdansk felé. A Wawelben
megcsodáltuk a királyi lakosztályokat és a székesegyházat,

majd az óvárosba lesétálva gyönyörködhettünk a Jagelló egyetem reneszánsz
udvarában

és a Mária-templomban.

Vacsora és további sétálgatás a kivilágított főtéren és környékén, majd
eljött a buszraszállás ideje is. A taktika jónak bizonyult: kellően fáradtak
voltunk ahhoz, hogy ülve is el tudjunk aludni!

Mikor hétfőn délelőtt 10-kor lekászálódtunk a buszról Gdanskban, kissé azért
megviseltek voltunk, de a Kolping –ház vendégszeretete hamar feledtette mindezt:
gyorsan letusoltunk és a finom tízóraival a hasunkban elindultunk az Óváros
felé, ami szerencsére gyalogosan könnyedén elérhető volt, így még közlekedésre
sem kellett költenünk! A Hanza-városokra jellemző, kis ékszerdoboz-szerű
házsorok elbűvöltek mindenkit.

(Később a szakszerű idegenvezetéssel bejárt óvárosról megtudtuk, hogy a II.
világháború után szinte teljes egészében újjá kellett építeni, a régi tervek,
képek alapján!) Lenyűgöző volt a sok, óriási méretű templom is, nagy részük
gótikus stílusú, az itteni jellegzetes építőanyagból, vörös téglából.

Este a vacsoránál együtt volt már mind a négy résztvevő iskola „küldöttsége”,
vacsora után megkezdődött az ismerkedés.
Kedden reggel egymás anyanyelvével „játszottunk” egy kicsit, majd délelőtt
bejártuk az óváros nevezetességeit angol idegenvezetővel, ami jó alkalom volt a
nyelvgyakorlásra is. Délután az ott szokatlan kánikulára való tekintettel
Szopotba mentünk, ami népszerű és gyönyörű kis tengerparti üdülőhely, a világon
a legnagyobb fa mólójával. Szerencsénk volt, mert csak a végén jött egy
zuhé, mindenki élvezhette a tengert, ráadásul vegyes csapatokban, mert a diákok
közti barátkozás tovább folytatódott!

Szerdán következett egy rendkívül izgalmas kirándulás: Marienburgba, a német
lovagrend központjába buszoztunk és angol nyelvű idegenvezetővel ismerkedtünk
meg ezzel a lélegzetelállító erődítmény-kolostorral.

Még a múzeumok iránt kevésbé érdeklődő diákok is azt mondták, „ez még nekem
is érdekes volt!” Ebéd után kicsit előreszaladtunk a történelemben, és egy
szomorú helyszín következett: a Westerplatte, ahol kitört a második világháború.
Sokkoló képek mutatták be a tragikus eseménysort, ahogy a lengyel katonák
hősiesen, a német túlerőt is zavarba hozva, a vártnál jóval tovább védték az
ország tengeri kapuját. Hatalmas emlékmű magasodik mementóként, „soha többé
háborút” felirattal.

Mivel az idő kánikulai volt egész héten, késő délután még Gdansk tengerparti
fövenyét is kipróbáltuk, és ugráltunk a hatalmas hullámokban.

Csütörtökön bowlingozás és projektmunka volt, este pedig barbecue, ahol a
csapatok bemutatták egy kicsit országukat, kultúrájukat, amiből szórakoztató
műsor is kerekedett. Az est kellemes meglepetése volt, hogy vendéglátóink, akik
egy ferences szerzetesközösség tagjaiként üzemeltetik azt a Kolping-házat, ahol
a szállásunk volt, kiderült, hogy szoros kapcsolatokat ápolnak egy miskolci
Kolping-házzal, minek következtében az atya, aki a barbecue-t sütögette
számunkra, jól ismeri és nagy csodálója a magyar kultúrának, úgyhogy mikor sor
került arra, hogy énekeljünk pár magyar népdalt, felkapta a gitárját, és velünk
dúdolta és kísérte a Tavaszi szél vizet áraszt címűt! Ennek olyan sikere volt,
hogy még kétszer elénekeltették velünk!

Pénteken az „Utak a szabadsághoz” című földalatti kiállítást néztük meg a
hajógyárnál, a Szolidaritás szakszervezet központjánál,

amelynek talán leghatásosabb része az volt, hogy a diákok bemehettek egy-egy
korabeli közért, börtön, mosdó-WC, vagy egy házkutatás után feltúrt lakás
helyiségeibe, és szembesülhettek azzal a korral ilyen módon is. A belépő egy
élelmiszerjegy volt, amelyről megtudták, hogy egy hónapra összesen egy kiló
húst kaphattak rajta, ha egyáltalán volt épp hús a boltban… A sok érdekes
filmrészlet, olvasnivaló kevésbé volt számukra átélhető, de ez, azt hiszem,
hatott. Egy kicsit talán megsejtették, milyen mértékű elkeseredettség és nyomor,
a szabadság hiányának milyen foka robbantotta ki az eleinte teljesen
reménytelennek tűnő szembeszegülést a hatalmas katonai túlerővel, a
szovjethatalom tankjaival.

Délután és másnap a búcsúzkodás jegyében telt, fokozatosan indultak el a
különböző csoportok haza. Akik később, mint mi, azoknak némi szabad program,
vásárlás volt még hátra. Hogy könnyebb legyen a búcsú Gdansktól, az idő is
elromlott, szakadó esőben telt a szombat délután. Másnap Krakkóban megint volt
pár szabad óránk, ekkor kisétáltunk a zsidónegyedbe, de sajnos arra már nem volt
időnk, hogy valamelyik múzeumba is bemenjünk, így az maradt meg, mi mindenért
érdemes még ide visszajönni!

Nagyon sokféleképpen gazdagodtunk ezalatt a hét alatt: tudásban, élményben,
kapcsolatokban. A legfontosabb kép, ami bennem él, mégis talán az volt, amikor
láttam, hogy a bemutatkozó program után a diákok sokáig együtt maradnak,
énekelnek, beszélgetnek, mesélnek egymásnak az életükről, országukról, hiszen ez
volt a lényege az egész heti együttlétnek.

Horváthné Gődény Judit
fotók: Horváth Ágoston