Cserepkei-díj
A Díj Névadója
A Cserepkei-díj emléket kíván állítani egy kitűnő tanárnak és pedagógusnak, Cserepkei Ferenc tanár úrnak, aki a budapesti Szent István Gimnáziumban 1975 és 1985 között (hirtelen bekövetkezett tragikus haláláig) a matematika gyakorlatias, alapos és készségszintű tudását adta át diákjainak. Mindezt kiváló pedagógusként könnyedén, kitűnő humorral úgy tette, hogy minden diákjával megkedveltette a matematikát, s ezzel elérte, hogy egyéni képességeik legjavát érjék el.
A Díj története
A Cserepkei-díj 2008-ban került megalapításra az 1983-ban végzett matematika tagozatos osztály lelkes tagjai által egy közel 1 millió forintos alaptőkével (a Szent István Gimnázium Alapítvány keretén belül). A Cserepkei-díj először a 2008/2009-es tanév végén, az Évzárón került átadásra, és azóta is ehhez az eseményhez kötődik. 2018-ban immár tizedik alkalommal került sor a díjátadásra.
A Díj célja
A Cserepkei-díj azon kívül, hogy emléket kíván állítani egy kitűnő tanárnak és pedagógusnak, Cserepkei Ferenc tanár úrnak, motivációs célzatú is, így ösztönözni kívánja a Szent István Gimnázium diákjait, hogy a matematika területén minél kiválóbb teljesítményt nyújtva olyan szép eredményeket érjenek el, melyek az iskola hírnevét tovább öregbítik.
A Díjra jogosultak
A Díjat minden évben a gimnázium 9-12 osztályainak azon tanulója nyeri el, aki a matematika területén a legkimagaslóbb és legkiegyensúlyozottabb eredményt érte el a Szent István Gimnázium színeiben. A Cserepkei-díjat egy tanuló csak egyszer nyerheti el.
A Díj elbírálása
Az elbírálás folyamata a következő: A Gimnázium jelölteket állít (Matematika tanárok által javasolt, a Díjra legérdemesebbnek tartott diákok), majd az Alapítók által kijelölt háromtagú Bizottság a jelöléseket elbírálja. (A Bizottság jelenlegi összetétele: Fogarasi Miklós, Gábor Zsolt, Kriváchy Gábor.) Az elbírálásnál súlyozottan van figyelembe véve több szempont is: az országos- vagy nemzetközi matematika versenyen (40%), illetve matematikai pontversenyben (30%) elért eredmények mellett, az adott év tanulmányi átlaga (20%), valamint a gimnázium matematika tudás színvonalának emelése érdekében kifejtett közösségi munka (10%).
Mi jár a Díjjal?
A Cserepkei-díj nyertese átveheti magát a Díjat, ami egy 3D lézergravírozott üvegkocka, az elismerő oklevelet, valamint a díj alaptőkéjének éves kamatából pénzjutalomban részesül. Ez az eddigi évekhez hasonlóan, 2018-ban is 50 ezer forint volt.